CSERE

8 milliót követelnek Majkától a lemondott koncert miatt

Létrehozva: 2022.08.16.

Vasárnap az esti órákban Majka váratlan bejelentést tett és az utolsó pillanatban visszamondta a fehérgyarmati koncertet arra hivatkozva, hogy a szerződésben leírt feltételek nem valósultak meg. Csúnya véget érhetett volna az este a rendezvényen megjelentek számára, ám a szervezőknek köszönhetően elképesztő fordulatot vettek az események.

Óriási embertömeg gyűlt össze Fehérgyarmaton vasárnap az esti órákban. A 2022-es Gyarmati Vigasságokra érkezők izgatottan várták Majka koncertjét, Nem csoda, hogy hideg zuhanyként érte őket az önkormányzat bejelentése, miszerint a beharangozott program elmarad. Majka az Instagram-oldalára feltöltött videóban mondta el az okokat. 

„Szerettünk volna egy szuper koncertet adni nektek, de sajnos a helyszíni technika, és a szerződésben foglalt feltételek semmiben nem felelnek meg annak, amire nekünk és nektek szükségetek van” – írta a rapper a közleményben, ám arra, ami ezután következett, ő maga sem számított.

 

Curtis: Először azt hittem, hogy vicc

Mindenki számára ismert, hogy Majka és Curtis 11 év után úgy tűnik, végleg lezárták életüknek közös fejezetét és a jövőben már nem lépnek fel együtt. Ezt tudva, a hoppon maradt szervezők igencsak bravúrosan oldották meg a helyzetet, ami egyébként kínos véget is érhetett volna. Az élet furcsa dolgokat produkál, mivel a rendezvény létrehozói egy laza mozdulattal felemelték a telefont és megkérdezték Curtist, hogy beugrana-e egykori jóbarátja helyére. 

Egy erdélyi turnén voltam és vasárnap estére 2100 kilométerrel a hátam mögött ledőltem a kedvesemmel, amikor hívott a koncertszervezőm. Először azt hittem, hogy viccel, mert láttam, hogy mi a helyzet – kezdte Curtis kérdésünkre. – Igazából a jó szándék vezérelt, hogy megint tudjak segíteni a Petinek, a szervezőknek és hogy ne maradjanak buli nélkül a rajongók, ami tök jól sikerült, mert több ezer ember várt és nagyon jó volt a hangulat – mondta a Borsnak a rapper. 


„Még a kesudiója is be volt készítve”

Curtis tehát megmentette az estét és fergeteges hangulatú bulival ajándékozta meg a tömeget. A közönség egy emberként tombolt, a helyszínen készült felvételeken nyoma sincs rossz hangulatnak vagy csalódottságnak, amiért Majka lemondta az estét. 

Először a térségben élő előadók érkeztek, majd Curtis, aki szenzációs koncertet adott, pedig neki még annyi technikai feltétel sem volt adott, mint Majkának: addigra leszerelték a ledfalat, mert ő a sajátját hozta volna. Azt gondolom, Curtisről híresztelhetnek bármit, egy ásványvízzel a kezében állt ki és összesen annyit ivott, miközben egy fergeteges műsort adott. Igazán emberi volt! Látszik, hogy ő írta a dalokat, mert mindenféle tűz és látványelem nélkül produkált egy zseniális koncertet! Sokan azt mondták, jobban jártak, mintha Majkát hallották volna – ontotta magából a dicsérő szavakat dr. Péter Csaba, Fehérgyarmat polgármestere, aki hozzátette, anyagilag igencsak rosszul jártak.

A polgármester értetlenül áll a történtek előtt, hiszen nem ez az első eset, hogy nagyszabású produkciót vittek színpadra. 

Vállalkozóink vannak, akik hozzák a színpad- és hangtechnikát is, tavaly megoldották a Halott pénz, Tankcsapda, vagy Rúzsa Magdi előadását is. Értelmezhetetlen, mert egyeztetés volt a hangtechnikusok között. Vártuk nagy szeretettel, még a kesudiója is be volt készítve, de hát nem jött el, nekünk pedig meg kellett oldani ezt a feladatot – magyarázta a polgármester, aki ügyesen megoldotta a helyzetet.


Futnak a pénzük után

Fehérgyarmat jó ideig nem felejti a vasárnap estét, már csak azért sem, mert kénytelenek jogi útra terelni a történteket. 

Mi előre kifizettük a teljes koncert díját. Ő tulajdonképpen 8,1 millióval lelépett, mert előre kellett fizetni. Nyilván keressük a jogi lehetőségeket, nem gondolom, hogy lemondunk ennyi pénzről. Lehet, hogy a művész urat vezetik félre, de egy biztos, semmilyen együttműködési készség nem volt a részükről – zárta gondolatait dr. Péter Csaba, aki bízik abban, hogy sikerül majd rendezniük a helyzetet.

A Bors munkatársának megszólalt Majka is, aki a gázsit illetően annyit mondott:

Az, hogy előre kifizetik, az nem csak velünk van így, hanem minden egyes nagy zenekarnak Magyarországon. Ez egy általános, bevett szokás – magyarázta a rapper, s az ügyben bővebben nem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült a szörnyű titok, Szabó Tímea feltüzelt csapata könyörtelenül lesújtott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...