Fotók

Kiszivárogtak az erotikus képei, óriási botrányba keveredett Azahriah szeretője – 18+

Létrehozva: 2022.10.07.

Nem csitulnak a kedélyek Budai Laura körül.

Néhány hónapja nagy port kavart a magyar énekes, Azahriah, miután egyik koncertje után magáévá tette rajongóját a színpad mögött. A mobilvécé mellett történt aktust levideózták,  ami aztán elárasztotta a közösségi médiát.

Habár azóta már kibékültek, az énekes aznap este megcsalta Luna nevű kedvesét, aki azóta is igyekszik kerülni a témát a nyilvánosság előtt. Nem úgy, mint az egyéjszakás kaland másik főszereplője, egy Budai Laura nevű fiatal lány, akit a történtek után sokáig hatalmas figyelem övezett, főleg miután Lakatos Levente podcastjében vesézte ki azt a bizonyos estét.

Elítéltek, és azt mondták, ők nem fognak így barátkozni velem. Mert hogy undorító volt, amit csináltam. Hiába mondtam el nekik az egészet nagyjából, undorítónak tartották, hogy képes voltam egy vécé mögött megd*gatni magamat egy híresebb emberrel, akinek barátnője volt

– mesélte a beszélgetős műsorban Laura.

Fotó: YouTube

A rajongóból lett botrányhős már egy ideje nem beszélt Azahriah-val történt kalandjáról. A legnagyobb valószínűséggel ennek az az oka, hogy nemrég megtalálta a boldogságot egy fiatal férfi személyében. 

Most azonban úgy fest, ismét óriási botrány kerekedett Laura körül, miután erotikus képeit kiszivárogtatták. 

Laura a kellemetlenségre 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában reagált, miközben nem finomkodott a szavakkal.

Na, mi van? Áll a f***otok, vagy mi van veletek?

Lehet, még csak az anyjáét látta az oldal készítője, és meglátta, és rosszul van, mert még csak először látott ilyen testet! – mondta videójában a lány, majd kifejtette, hogy a privát oldaláról lopták le a képeket, amelyeken szexi fehérneműben látható.

Laura azzal folytatta, hogy szánalmasnak tartja, ha valaki így próbál követőket szerezni, majd arról beszélt, hogy szerinte ezzel a húzással szét akarják szakítani a párjával, ám mint mondta, ez nem fog sikerülni senkinek sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel