Sérülés

Elgázoltak egy rendőrnőt Vácon: kollégája elsírta magát

Létrehozva: 2022.12.07.

Módosítva: 2022.12.07.

A rendőrnőt közúti ellenőrzés közben sodorta el egy autós, információink szerint a mentő vérző fejsebbel szállította el.

A Bors információi szerint baleset ért egy rendőrnőt közúti ellenőrzés során, Vác belterületén. A zsaru ugyanis éppen a finn módszerrel végzett ellenőrzést, azaz igyekeztek kollégáival kiszűrni az ittas sofőröket a reggeli autósok tömegéből.

mentők, mentő
Egy józan sofőr ütötte el a szondáztató rendőrt. 

Úgy tudjuk, ekkor gázolta el őt az egyik érkező autós. A Borsnak egy szemtanú számolt be a történtekről.

- Mi már csak a tumultusra érkeztünk, a kocsisor feltorlódott és több rendőrautó is a helyszínen volt. Akkor tudtuk meg, hogy egy férfi elütött egy rendőrnőt, azt hallottuk, hogy az egyik kollégája meg is könnyezte, nagyon aggódtak érte. Nagyon reméltük mi is, hogy nem esett komoly baja 

- mondta el lapunknak egy helyi férfi. 

Információink szerint a rendőrnő fejsérülést szenvedett, ami vérzett is, a helyszínről pedig végül aztán mentő vitte kórházba. 

Lapunk felkereste a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol megerősítették a baleset hírét, ami kedden, hajnali háromnegyed hat körül történt:

- Vác lakott területén, a 2-es főúton, Katalinpuszta irányából Dunakeszi felé közlekedett személygépkocsijával egy 57 éves helybéli férfi - közölte a Borssal a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabóné Berki Bianka. 

- A főút 37-es kilométerszelvényében egy előtte haladó autóbusz mögül balra húzódott és próbálta kikerülni, amikor járműve elejével elsodorta a terelővonalon intézkedő rendőrnőt. A kolléganő könnyű sérülést szenvedett, a mentők kórházba vitték

 - sorolta a szóvivő. 

Az 57 éves férfi ellen eljárás indult, azonban az is kiderült, hogy ő maga nem volt ittas:

- A sofőr ellen a közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt szabálysértési eljárás indult, ittasság gyanúja nem merült fel - közölte a szóvivő. 

Nem ez az első eset, a közelmúltban is elgázoltak egy zsarut: egy Volkswagen sofőrje júliusban Nagyharsányban ütötte el azt a két rendőrt, akik le akarták inteni őt. Mindkét zsaru túlélte az esetet, de egyiküknek a lábszára tört el, míg másikuknak a feje sérült meg. Szeptemberben a 22-es főúton, Rétságnál ütött el egy 29 éves férfi egy forgalomirányító rendőrt, aki szintén megsérült. Egyik esetben sem merült fel ittasság gyanúja. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678513
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678513
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei