Sztárban Sztár

„Gondolom, ez a bosszú” – merész dolgokat állítanak Tóth Andiról és Marics Petiről

Natasha

Létrehozva: 2023.03.28.

Tóth Andi és Marics Peti furcsa viselkedése többeknek is feltűnt a legutóbbi Sztárban Sztár adásában. Sőt, páran arra is felhívták a figyelmet, hogy az énekesnő módfelett rajong az egyik versenyzőért.

A TV2 Sztárban Sztár kilencedik adása nem csak a fergeteges produkciók miatt maradt emlékezetes a nézőknek, Tóth Andi és Marics Peti is gondoskodott arról, hogy a rajongóknak legyen még miről beszélniük. Ahogy lapunk is beszámolt róla, a két híresség feltűnően rideg volt egymással a műsorban, még csak egymás felé sem néztek, Andi pedig kifejezetten komolyra vette a figurát. Fel is tették többen a kérdést, hogy mi történhetett a két zsűritag között: egy párt alkotnak még egyáltalán, vagy csak összevesztek? 

tóth andi, marics peti, gubik petra, trap kapitány
Tóth Andit azzal vádolják, hogy túlzottan rajong Trap kapitányért, míg Marics Petit Gubik Petra miatt bántják Fotó: Szabolcs László

Érdemleges válasszal nem tudott szolgálni senki a fenti kérdésre, hiszen az igazságot csak Andi és Peti tudhatja, azonban többen is felhívták a figyelmet pár furcsa dologra, amit a műsor közben vettek észre. 

– Az egy dolog, hogy élő adás közben nem, hogy nem szólnak egymáshoz, de sokszor megjegyzést tesznek vagy pofákat vágnak. 

Egymásra se néznek konkrétan. Az is fura volt nekem, mikor Andi élőzött és mindenki kérdezte, hol a Peti... Rendesen felidegesítette, hogy a saját kocsijában miért ne lehetnének külön.

Plusz mindkettőről csinálnak folyton képeket és pakolgatják is ki, de amióta megy a műsor még egy közöset nem raktak ki, pedig össze vannak mindig öltözve, tök jó tartalmakat tudnának gyártani. A Marics a visszavonulós videójára sem reagált egyáltalán szerintem. Én remélem, jól vannak, de nekem nagyon gyanús – osztotta meg észrevételeit a minap az egyik rajongó. Azóta azonban már újabb fordulatot vett az ügy. A képbe keveredett Trap kapitány és Gubik Petra is... 

 

Tóth Andi láthatóan rosszkedvű volt az élő adásban Fotó: Szabolcs László / Ripost

Féltékenységről lenne szó?

Korábbi cikkünk alatt valóságos kommentháború tört ki, ahol sem Andit, sem pedig Marics Petit nem kímélték a Sztárban Sztár nézői. Egyesek azzal is megvádolták a visszavonuló énekesnőt, hogy feltűnően rajong az egyik versenyzőért, pont ahogy a ValMar énekese is. Míg Andit Trap kapitánnyal hozták szóba, addig Petit azzal gyanúsították meg, hogy túl elfogult Gubik Petrával szemben. 

Csak nekem tűnt fel, hogy Andi egy kicsit túlzottan rajong Trap kapitányért? Ha már Marics látványosan kedveskedik Gubik Petrának... Gondolom, ez a bosszú. Mindenesetre nagyon feltűnő, ahogy ignorálják egymást, az első adásban még más volt a felállás! Legutóbb már egymásra sem néztek, Andi fejeket vágott, mikor Peti beszélt... Hát nem tudom, mi lesz ebből 

– kezdte valaki, ám a legtöbben Andit vették górcső alá. 

– Ami tisztán látszik, hogy Andi pupillája sokkal jobban tágul Trap kapitányra, mint Marics Petire – szúrt oda egy másik kommentelő.

– Andi nagyon tolná Trapp kapitányt, nyakába csüng, mikor a végén lemennek a versenyzőkhöz!

Lehet hogy csak azért csinálta ezt a Trap kapitány rajongását Andika, hogy féltékennyé tegye és idegesítse a Marics Petit 

– fejtette ki véleményét egy másik hozzászóló.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...