RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a szakértő: ezt élhette át Suhajda Szilárd az utolsó percekben





Suhajda Szilárd megcsinálta a csodát.



Megosztás
Szerző: K.C.
Létrehozva: 2023.06.03.
Módosítva: 2023.06.03.
Suhajda Szilárd szakorvos magasság

Dr. Farkas Kitti aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos a Mokka vendége volt, ahol elárulta, mi történik az emberi szervezettel nyolcezer méteres magasságban. Vagyis pontosan ugyanezeket érezhette Suhajda Szilárd is a csúcshódítás során. 

Fotó: Suhajda Szilárd Facebook-oldala

„Kezdetben ügye enyhébbek a tünetek, mint egy másnaposság, egy kis fejfájás, hányinger, émelygés. Ahogy fokozódik a hypoxia – olyan magasságban már egyharmada az oxigén mennyisége a levegőben – úgy súlyosbodik. Megjelenik a koordinációs zavar, és hát a tudatzavarnak minden fázisa, végül pedig jön az eszméletvesztés, kóma, és hát a halál” – árulta el a dr. Farkas Kitti. 

Az emberi szervezet a tengerszint környékén funkcionál a legjobban, ahogy egyre magasabbra megy, úgy ritkul a levegő, ezt pedig a test egy ideig képes kompenzálni a szívritmus és a légzésszám emelkedésével, illetve az erek tágulásával – hívta fel a figyelmet a szakértő, majd kihangsúlyozta:

8000 méternél, hogy valaki ezt oxigénpalack nélkül csinálja meg, az maga a csoda

 

 





 





Ezeket olvastad már?
Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás