Rablás

Dráma Milánóban: magyar családanyát rabolt el az albán maffia

Létrehozva: 2022.08.15.

Egy horgosi négygyermekes édesanyát elraboltak és bántalmaztak Milánóban egy balkáni bűnszervezet tagjai, azonban a nőnek sikerült segítséget kérnie a világhálón. Egy az olasz városban élő magyar nő sietett a segítségére, és neki köszönhetően az anyuka azóta már biztonságban van a családjával a Vajdaságban.

Gyakorlatilag az Elrabolva című világsiker film elevenedett meg Milánóban, amikor egy milánói magyaroknak fenntartott közösségi-média csoportban segítséget kért egy bajba került anyuka, nevezzük Katalinnak – számolt be róla a Ripost.

Rémület

A halálfélelemben lévő nő azt írta a posztban, hogy bezárták, bedrogozták és meg is erőszakolták, ám sokan nem hittek neki. Ám egy Milánóban élő magyar nő a tettek mezejére lépett a kétkedés helyett és sikerült kiszabadítania az áldozatot.

Emberrablás

A bajba jutott nő megmentője egy bejegyzésben fejtette ki a részleteket az ügyről, ahol többek között elmondta, hogy a segítségért könyörgő asszony emberrablás áldozata volt, akit egy albán kábítószer-kereskedő rabolt el, majd tartott fogságban

- A fiatal hölgy valóban emberrablás áldozata volt, egy albán kábítószer-kereskedő bedrogozta, bántalmazta, elvette a pénzét és prostitúcióra akarta kényszeríteni. Esélye sem lett volna hazajutni, ha nem hiszem el az egészet, és nem reagálom le nagyon gyorsan – írta a férfiak bátorságát meghazudtoló nő, aki azt is elárulta, hogy Katalint életveszélyben volt, többször fegyverrel fenyegették, hogy lelövik.

Biztonságban

Katalinról eddig nagyon kevés információt lehet tudni (a segítségkérő bejegyzése sem érhető már el a közösségi-média oldalon), de a legfontosabb, hogy már biztonságban van a családjával, azaz a négy gyermekével, és beteg édesapjával a vajdasági Horgoson. Megmentőjének egy videóhívásban könnyek között mondott köszönetet a felbecsülhetetlen segítségért.

- Nem magamat akarom fényezni, de szerencsére ki tudtam szabadítani az emberrabló karmaiból, és segítségemmel már hazaért, ahol idős, beteg édesapja és négy gyermeke várta – tudatta a megmentő a posztjában, melyben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713590709
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713590709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713590709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól