Tragédia

Megszólalt az öngyilkos lány vőlegénye: Barbi 12 éves korától intézetben élt

KKP

Létrehozva: 2023.01.30.

Módosítva: 2023.02.01.

Megtörten nyilatkozott lapunknak annak a fiatal lánynak a vőlegénye, aki péntek délután szívszorító búcsúlevelet írt, majd a vonat elé vetette magát Nagykőrösön. A mozdonyvezető a gázolást nem kerülhette el, a hamar kiérkező mentők pedig csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Barbara tragédiája az egész országot megrázta. Ismerősök és ismeretlenek nyilvánítanak részvétet a közösségi platformon a gyönyörű lány vőlegényének. 

Vonat elé lépett a gyönyörű lány. Fotó: Bors

A 25 éves menyasszony péntek délután megfogalmazott egy hosszú levelet, kiposztolta azt a Facebookra, majd elindult a végzetes útjára. 

Hogy milyen gondolatok járhattak a fejében az utolsó percekben, csakis ő tudhatja, bár a tragikus sorokból sejthető: „Olyan jó volt gyerekként, nem gondoltam, hogy fájni fog minden emlék. Egyre rosszabbak az esték. Semmihez sincs kedvem. Erős voltam sokáig, aztán én is gyenge lettem! Nem tudom, mit tegyek, hogy a múltamat felejtsem. Túl sok idő telt el, hogy ami menthető, azt mentsem. Mennyi barát volt mögöttem, most pedig egy sem.”

Barbara a vágányra lépett, a vonat pedig halálra gázolta. Zsolt, a lány vőlegénye, szűkszavúan nyilatkozott a Borsnak:

Barbinak voltak szülei, de úgy érezte, elhagyták. 12 éves korától intézetben nevelkedett, ez egész későbbi életében bántotta.

 Egy áldott jószívű lány volt, szerette a testvéreit, akik egyébként hasonló lelki problémákkal küszködnek – mondta a férfi, majd a megismerkedésük körülményeiről is mondott néhány szót:
- Teljesen átlagos körülmények között találkoztunk. A kapcsolatunkból hamar szerelem lett, mert gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Már az esküvőt terveztük. Vele akartam leélni az életemet – fejezte be Zsolt.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713281711
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713281711
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában