Rasszizmus világnapja

Félti kislányukat az előítéletektől Körtvélyessy Kinga

Létrehozva: 2023.03.21.

L. L. Junior exe elmondta, mit tesz a gyerekek közötti rasszizmus ellen, hiszen kislányával, Lilivel a saját ruhamárkáján keresztül kampányol. A Borsnak először mesélt arról, mitől félti legjobban kislányát.

Arról, hogy bizonyos korban a gyermeki viselkedés olykor kegyetlen tud lenni, nem lehetnek kétségeink. Bántják egymást verbálisan, fizikálisan is, de a virtuális, vagy a mentális bántalmazás az, amit a legkevésbé veszünk talán észre. A halk megbélyegzésnek, a csendes kiutálásnak, kirekesztésnek nincs nagy hangereje. A családi mintákat, az edukáció fontosságát szeretné kiemelni Körtvélyessy Kinga akkor, amikor a legközérthetőbb nyelvezettel, a gyermeki báj segítségével elmondja: egyenlőek vagyunk.

Eltökélten harcol a rasszizmus ellen az anyuka Fotó: Bánkúti Sándor

„Liliért teszem”

Úgy érzem, nem foglalkozunk eleget a gyerekek közötti rasszizmussal sem. Én vegyes házasságból jövök, így Liliben is sokféle vér csörgedezik.

– Engem mindig úgy neveltek, hogy valakit nem a színe alapján ítélünk meg, és ezt szeretném a gyermekemnek is megtanítani, ezért kezdtem bele vállalkozásomba is – mondta tovább lelkesen Körtvélyessy Kinga, aki októberben jelentette be, hogy ruhabizniszre adja a fejét: saját márkáját építi, amíg a kétéves Lili bölcsiben van.

– A rasszizmus ellen kampányolok a ruhakollekcióval cigány, félvér, fehér gyerekekkel. Lilit is segítségül hívtam ehhez, ő is szerepel a fotókon azért, hogy felhívjuk a figyelmet arra: mindenki egyenlő! Liliért teszem – szögezte le Kinga, akit feltölt a munka, és a jó ügy, ami mellett teljes mellszélességgel áll ki.

Kinga vegyes házasságából éppen féllábbal kint van, hiszen válik roma származású exférjétől, L. L. Juniortól Fotó: Bánkúti Sándor

A cigány ne legyen szitokszó

– Féltem Lilit az előítéletektől! Hiszen a cigány az nem szitokszó, mert mindig attól függ, milyen szövegkörnyezetben halljuk, mi az értelme. Ezt tanítom a lányomnak is, és példát szeretnék mutatni neki ezzel. Nem szabad megbélyegezni valakit csak azért, mert eltérő a külseje, más az anyagi helyzete, vagy fogyatékkal élő…. Nekünk, szülőknek kell megtanítanunk, hogy a belső értékek számítanak, én is így választottam anno férjet, ez az én példám Lilinek – avatott be minket Kinga az ügy hátterébe, akinek nem egészen a tervek szerint sikerült a házassága, hisz éppen válik. Kinga egy hosszú, és tanulságos időszakon van túl.

– Mindig, mindenből szeretnék tanulni és úgy érzem, jó úton vagyok. Büszke vagyok, hogy megyek az álmom után, saját márkát építettem, és boltot is nyitottunk. Lili sokszor eljön velem tárgyalásokra, ahol nagyon nyitottan fogad mindenkit. Mondatokban beszél, pedig még csak kétéves. 

Ez egy új korszak az életemben: így harcolok amellett, ami fontos nekem, nekünk 

– mesélte Körtvélyessy Kinga.

Új utak

Lili születése után Kinga rengeteg időt töltött otthon a kislányával, amit imádott, azonban később csapódott le benne ennek hátránya. 
– Nálam ebben az időszakban nem élvezett prioritást a kikapcsolódás. Egy kávéra sem mentem a barátaimmal, mindig mindent kontrollálni szerettem volna. Ez nem jó, sőt rossz, és most már bánom, most már ezt másképp csinálnám. 

Úgy szoktam mondani: nálam a lazaság nyomokban volt fellelhető csak

 – mesélte viccelődve Kinga az elmúlt időszak tanulságairól, melyeket ma már máshogyan csinálna. Mint mondta, számára nem okoz problémát a klasszikus női-férfi szerepvállalás, úgy érzi, az utóbbi két évben sok teher nehezedett rá, édesanyját is elveszítette. Azonban most előre tekint, és pozitívan néz a jövő felé.

– Új fejezetet nyitottam, tiszta lappal. Szeretem, hogy dolgozhatok újra, emberekkel vagyok körülvéve miután Lilike bölcsibe jár, és nagyon élvezem a rég nem látott pörgést az életemben – zárta le ezzel Kinga.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt