Időjárás

Ebben nem lesz köszönet: lesújt az időjárás erre az országrészre

Címkék
időjárás

KL

Létrehozva: 2023.03.31.

Továbbra se lesz hozzánk kegyes az időjárás, sőt most tombolja ki magát csak igazán. Mutatjuk, hogy hol lesz szükség az esernyőre.

Délelőtt gyengén felhős, napos idő várható, majd késő délelőttől északnyugat felől újra megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, így délutánra mindenütt erősen felhős lesz az ég.

Woman,Walking,In,The,City,With,Green,Umbrella,On,Rainy
Továbbra sem lesz hozzánk kegyes az időjárás Fotó: mgequivalents / Shutterstock

A nap második felétől többfelé várható eső, zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Szinte országszerte megélénkül, a Dunántúlon időnként meg is erősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Riasztást adtak ki hazánk keleti részére

Az OMSZ citromsárga figyelmeztetést adott ki 8 vármegyére a várható heves zivatarok miatt. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti majd, de emellett esetenként szélerősödésre, és jégesőre is számítani lehet.

Időjárás zivatar
Első fokú riasztást adott ki az OMSZ az ország keleti részére Fotó: met.hu

Ami a folytatást illeti:

Szombat

Az erősen felhős égből délelőtt még többfelé, délután már csak szórványosan valószínű eső, zápor. A Dunántúlon lehetnek gyakrabban napos időszakok. 12-17 fok közötti értékeket mérhetünk. Az ÉNy-i szél egyre jobban megerősödik.

Vasárnap

Napközben kevesebb helyen fordul elő csapadék, és a nap is előbukkan. Délutántól aztán újabb esőfelhők érkezhetnek. 13-14 fok körül alakul a maximum.

Hétfő

Reggelig még több helyen lehet eső, majd napközben a felhőátvonulásokból záporok, hózáporok alakulhatnak ki. 5-10 fok közé csökken a hőmérséklet. Viharossá fokozódik az északi szél - írja a köpönyeg.hu.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei