Csoda

Gidófalvy Attila kigyógyult a rákból: „Most már biztos, hogy megmaradok!”

Létrehozva: 2022.05.18.

Öt év, megannyi kórházi kezelés, műtét, őssejtbeültetés után a Karthago együttes legendás billentyűse végre teljes szívvel meri kijelenti, meggyógyult súlyos rákbetegségéből. Gidófalvy Attila most a 70. születésnapjára készül és egy pillanatra sem akar megállni.

A Karthago zenekar már töretlenül, 43 éve ugyanazokkal a tagokkal lép színpadra, és ebbe az sem rondított bele, hogy a zenekar billentyűse hihetetlenül komoly egészségügyi problémákkal küzdött az elmúlt években.

„Most már biztos, hogy megmaradok”

Miután befeküdtem, néhány nappal később már a műtőasztalon feküdtem. Hála az égnek, minden jól sikerült! Dr. Gopcsa László főorvosnak, őssejt-specialistának és csapatának köszönöm a törődést, de Szeifert György professzornak és dr. Rosta Andrásnak is, nélkülük talán már nem is élnék, úgyhogy hálával tartozom nekik. Nemrég kaptam kézhez a legfrissebb leleteimet, amelyek csodálatosak, úgyhogy most már biztos, hogy megmaradok – nyilatkozta korábban a zenész, akinek akkoriban védjegyévé vált bajusza is kihullott a kemoterápiás kezelésektől. A bajusz azonban visszanőtt és Gidófalvy 5 évvel a történtek után végre most már orvosi értelemben is ki meri jelenti: meggyógyult.

„Csoda, ami történt”

Megterhelő volt nekem nagyon a műtétem időszaka – kezdte a Borsnak Gidófalvy Attila. 
Egyszerre minden megtámadta a testemet, ami valaha megtámadhatta. Szerencsére megtörtént az őssejtbeültetésem, és fontosnak tartom azért megjegyezni, hogy sajátomat kaptam. Ebből is látszik, hogy bármi is történjen, a szervezetem és a testem hihetetlenül erősjelentette ki a zenész, aki biztosította lapunkat arról, hogy senkinek nem kell aggódnia érte, mivel havonta megvizsgálják és teljesen tünetmentessé vált az elmúlt évek során. 
Csodával határos, ami velem történt. Amilyen nehézségeim voltak a kezelések elején, most mintha újjászülettem volna. Most leszek 70 éves, és szeretném ezt majd egy nagyszabású bulival megünnepelni, amiről még biztosan hallanak az emberek augusztus előtt – fogalmazott boldogan és pozitívan a Karthago tagja, akit május 27-én újra láthatnak az emberek a színpadon.

Fotó: Sulyok László

Visszatér a KGB

Gidófalvy Attila egy barátja és kollégája, Kiss Zoltán Zéro is alig várja már zenésztársa visszatértét, és szerinte ez az alkalom ez egy nagyon fontos pillanat számukra: 
Gidó a járvány miatt nem tudott eddig csatlakozni, mert súlyos betegsége után nem kockáztathatott. Most végre újra itt lehet velem a színpadon a KGB (Kiss-Gidófalvy Band) színeiben – mesélte lapunknak Zéro, a Karthago basszusgitárosa, aki arról is beszélt, hogy a közönség is hőn áhítva várja vissza maga mellé Attilát. 
Nagyon sokszor kérdezték és mondták már, hogy ideje lenne, hogy a Gidófalvy is ott legyen velem a színpadon, és ezt én is így gondolom. Nem tudom elmondani, mekkora öröm, hogy egy ilyen borzasztóan nehéz két év után újra itt van az alkalom, hogy ketten zenélhessünk a nagyérdeműnek – tette hozzá a Karthago basszusgitárosa.

Fotó: Sulyok László

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082266_auto_resized.png
origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089886_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: az érzelmeké a főszerep

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089856_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”