Tudomány

Elképesztő felfedezés, akár 200 évig is élhetünk, ez kell hozzá

Létrehozva: 2022.06.26.

Az ember élettartamának legfeljebb egyharmada örökletes.

Forrás: Pixabay

Sok mítosz kering emberekről, akik megtalálták az örök fiatalság forrását, a természetben azonban létezik egy Turritopsis nevű apró medúza, amely nem nagyobb az emberi körömnél és valami egészen csodálatos dolgot művel.

Ha az éhség vagy a víz hőmérsékletének hirtelen változása miatt stressz éri, a Turritopsis dohrnii képes visszaalakulni fiatal polip állapotába, és újrakezdeni az életét, „anélkül, hogy fiziológiailag emlékezne arra, hogy idősebb volt”. A Turritopsis dohrnii, azaz a halhatatlan medúzaként is emlegetett, mindössze 4,5 milliméter nagyságú élőlény ugyanis biológiailag halhatatlan. Képes visszafejlődni egy szexuálisan éretlen, telepes állapotig  – szúrta ki a Hirado.hu. 

Nicklas Brendborg dán biológus lebilincselő könyvében az öregedés rejtelmeiről ír. A Turritopsis azt sugallja, hogy a természet már kidolgozta a módját annak, hogy szükség esetén inkább fiatalodjon, mint öregedjen az élő szervezet, míg más élőlények hihetetlen regenerációs képességekkel és immunitással rendelkeznek.

„A génszerkesztés és a génösszevonás korában kölcsönözhetnénk tőlük valamit?” – tette fel a kérdést. A meztelen vakondpatkány például gyakorlatilag rákmentesen él: ezer vizsgált egyedből mindössze hatnál alakult ki daganat.

Sok tanulsággal szolgál a medúzák fiatalodása.

„Azonnal dobja el az antioxidáns tablettákat. Úgy tűnik, hogy az antioxidánsok inkább elősegítik bizonyos rákos megbetegedések növekedését és terjedését, mintsem korlátozzák azokat… a túlzott antioxidánsok valójában akadályozzák a testmozgás által történő erősebbé és egészségesebbé válás folyamatát. Inkább étkezzünk rendesen” – fogalmaz a biológus.

Brendborg meglátásainak lényege talán az arany középút: mindennek van egy ideális mennyisége, amely se nem túl kevés, se nem túl sok.

A szerző úgy véli például, hogy nem annyira a futás tesz jót, mint inkább az általa beindított regenerációs mechanizmusok. A futás önmagában is magasra repíti a vérnyomást, mikrosérüléseket okoz az izomszövetekben, megterheli a szívet, túlterheli az ízületeket. De amikor utána lefekszik az ember aludni, a szervezet kiváló javítórendszerei „turbó” üzemmódba kapcsolnak.

De aki kimerülésig fut, napokra legyengítheti az immunrendszerét. Minden arról a bizonyos aranyközépútról szól. Szerinte például stresszre is szüksége van az embernek.

A minket erősítő ősi stresszek közé tartozhat a kemény testmozgás (de nem kimerülésig), az erős napsütés (de nem leégésig), a nagy tengerszint feletti magasság (amely hatékonyabbá teszi a tüdőnket) és az éhség. Ez utóbbi stressz talán az, amit a legjobban kerülnek az emberek. Ki ne szeretne enni? Pedig őseink gyakran éheztek egy-két napig, és jól érezték magukat.

Brendborg elmélete szerint akár

200 évig vagy tovább is élhetünk.

Az ember élettartamának legfeljebb egyharmada örökletes: a többi az életmódtól függ, a diétától, a testmozgástól és az alvástól. És a megfelelő mennyiségű stressztől.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135275_auto_resized.jpg
origo.hu

Békepárti és migrációellenes rendezvényt nem lehet tartani Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713280511
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133762_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713280511
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában