Halál

Megszólalt a szakértő: ezek a jelek mutatják, ha már csak napjaid vannak hátra

Létrehozva: 2022.08.14.

Az orvosok dokumentálták, mi mutatja meg, hogy valaki napok múlva meghal.

Orvosszakértők dokumentálták, mire figyelhetnek az emberek szeretteik utolsó napjaihoz és heteihez közeledve. Ha figyeli a jeleket, és tudja, hogyan kell reagálni, az segíthet egy halálosan beteg személynek jobban megnyugodni. A jelek akár hónapokkal a vég előtt elkezdődhetnek és olyan egyszerű dolgokat is magukba foglalnak, mint hogy a beteg jobban alszik. 

 

Az orvosok a kezdeti jelek között említették meg, ha a szerettünk kevesebbet eszik vagy iszik, magába fordul és már nem érdeklik azok a dolgok, amelyek egykor örömet okoztak neki. Az idősebbek hajlamosak arra, hogy kevesebbet beszéljenek, a gyerekeknél pedig pont a fordítottját vették észre: ők sokkal cserfesebbek lettek a vég előtt. 

Ha már csak egy vagy két hét van hátra, akkor általában az ember nagyon fáradtnak érzi magát, annyira, hogy már az ágyból sem tud vagy akar felkelni. Megváltozik a vérnyomásuk, a légzésük és a pulzusuk is. 

Ezen a ponton, a betegtől és a betegségtől, valamint számos egyéb tényezőtől függően, a szeretett személy zavartságot tapasztalhat, vagy úgy tűnhet, hogy valamiféle kábulatban van. Még hallucinációkat is tapasztalhatnak. 

Fontos megjegyezni, hogy minden ember más, és általában a palliatív ellátás szakértői azt mondják, hogy fontos, hogy egy szeretett személy ott legyen a haldokló mellett, függetlenül a tüneteitől.

"Lehet, hogy nem reagálnak, amikor az emberek beszélnek hozzájuk, vagy megérintik őket. Még ha valaki nem is válaszol neked, akkor is képes lehet érezni vagy hallani téged, és megvigasztalódhat, hogy ott vagy" - mondta a kutatás vezetője, Marie Curie.

Az utolsó órákhoz közeledve az emberek testhőmérséklete csökkenhet, miközben nem akarnak enni vagy inni, abbahagyják a vizelést és a székletürítést, sőt fájdalmat is érezhetnek. Árulkodó jel lehet az is, hogy "a térdük, lábuk és kezük bőre kékes-lilás foltossá válik".

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694115
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694115
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694115
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten