Időjárás

Itt lesz először akkora havazás, hogy meg is marad a hó

Létrehozva: 2022.11.28.

Csütörtökön beköszönt a december és vele együtt a tél. Sokan már a havazást várják, ami egyre ritkább Magyarországon. Mutatjuk, mikor és hol lesz először tartósan hóesés!

A hétfői időjárás során szitálás bárhol előfordulhat, de a hegyekben akár hószállingózás is lehet.

hó, hóesés, havazás, havazik, lány, nő, fiatal, időjárás
(Képünk illusztráció) / Fotó: Getty Images

Kedden délkelet felől szakadozhat a felhőzet, máshol azonban továbbra is erősen rétegfelhős időnk lesz. Mivel a nappali hőmérséklet maximuma elérheti az 5 fokot, tartós hótakaró kialakulásától egyelőre nem kell tartanunk.

Szerdán ezzel szemben a délnyugati tájakon eső, szitálás is kialakulhat szórványosan. Bár a nappali maximum hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul, azt követően tartós lehűlésre és az ország több pontján is hóra számíthatunk.

Csütörtökön és pénteken az ország délnyugati felén nagyobb esélye lesz a szitálás és az ónos szitálás kialakulásának.

Szombaton és vasárnap rövid időre emelkedik a korábbihoz megszokott hőmérséklet. Mindezt a jövő héten várható lehűlés, valamint az ország több pontján több napig tartó hóesés, hószállingózás váltja fel.

Az északi, magasabban fekvő területektől eltekintve december második hetén már a Balaton térségében is több napos havazásra számíthatunk, ha megmarad a jelenleg várható időjárás. Helyi szinten a tó miatti havazások akár erőteljes csapadékképződést is okozhatnak – hívja fel a figyelmet a Köpönyeg.

A 0 Celsius-fok alatt képződött csapadék, amely vízpárát tartalmazó levegő további lehűlésével jön létre, amikor a képződött jégrészecskékre kristályosan további jégrészecskék fagynak, és hókristállyá egyesülnek.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134824_auto_resized.jpg
origo.hu

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! filmet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713270010
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713270010
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában