Sztárban Sztár leszek!

Drámai pillanatok: Ő búcsúzott a Sztárban Sztár leszek! versenyétől a döntő kapujában

Létrehozva: 2022.12.04.

Módosítva: 2022.12.04.

A Sztárban Sztár leszek! most mérföldkőhöz érkezett, ugyanis ma este kiderül, mely versenyzők juthatnak be a fináléba.

A Sztárban Sztár leszek! 9. adásában is különleges kihívások vártak a versenyzőkre. Az elődöntőben már csak négy versenyző maradt: Yulaysi Miranda, Bari Laci, Kökény Dani és Kaly Roland versenyeznek a legkülönbözőbb előadók bőrébe bújva.

A vasárnapi adásra egyébként mindenki két versenyprodukcióval készült, ugyanis az egyéni dalokat követően duettben is kellett bizonyítaniuk rátermettségüket az énekeseknek. A hét legerősebb produkcióját Yulaysi Miranda szállította a zsűri és a közönség együttes véleménye alapján, azaz ő lett a nap győztese.

Ő a Sztárban sztár leszek! e heti kiesője
A versenyzők közül a veszélyzónába, végül Bari Laci és Kaly Roland került. 

Fotó: Végh István / Bors

A nézők pedig végül úgy döntöttek, Kaly Roland számára folytatódhat a verseny és ott lehet a jövő heti döntőben, ami egyben azt is jelenti, hogy Bari Laci a Sztárban sztár leszek! újabb kiesője.

 

 


 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...