Vita

Kern András kitálalt, ezért vesztek össze valójában Bujtor Istvánnal

Létrehozva: 2022.12.09.

Kern András állítja, nem teljesen úgy történt minden Bujtor Istvánnal, mint ahogy az korábban napvilágot látott.

Korábban megjelent, hogy az egyik nyáron Bujtor István úgy beszólt Kern Andrásnak, hogy nagyon megsértődött. Később azzal ment oda hozzá Bujtor: „Andris, nem tudom, hány nyarunk lesz még. Ne haragudj rám!”

Ez nem teljesen így volt…

 – tette tisztába a történteket a Játszó-társak című műsorban Kern András. Elmesélte, egyszer felkészületlenül ment egy forgatásra, miközben ivott egy konyakot meg egy sört, ezért Bujtor azt mondta neki: „Legalább ne igyál akkor!”.

Ez nem volt olyan rettenetes nagy bűn a Bujtor-filmek forgatásán. De az akkor a Pistát nagyon bántotta, mert ő amikor forgattunk, talán nem is ivott soha. Utána viszont jelentősen, meg előtte, meg én is. Mert akkor lehetett még inni, mert nem is volt gyomorvérzésem, meg az egész nagyon régen volt. Azon egy kicsit összevesztünk, aztán három nap múlva odamentem hozzá és azt mondtam: „Te hülye vagy, már rég kibékülhettünk volna, most így fogunk tovább forgatni és még évekig csinálni?!”. Mert minden évben csináltunk egy ilyen filmet. Azt mondta: „Ja, nem, ez tényleg hülyeség. Na, szevasz, b*zdmeg! Mit iszol?” És akkor rendbe jött ez a dolog

– emlékezett vissza.

Hozzátette, bár elsőre valóban úgy nézett ki, hogy nagyon összevesztünk, de mivel három napig tartott az egész, nem tartottak haragot soha.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713255311
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133821_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132652_auto_resized.jpg
vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713255311
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői