Diagnózis

Súlyos betegséggel diagnosztizálták a Farm VIP sztárját

S.T.

Létrehozva: 2022.12.09.

Súlyos betegséggel indult neki a TV2 sztárja a Farm VIP versenyének. Mischinger Pétert orvosa eltiltotta a játéktól, ennek ellenére ő bevállalta…

A Farm VIP reality műsorban minden erejükre szükségük van a sztároknak, ugyanis napról napra be kell bizonyítaniuk a különböző erőnléti feladatokban, hogy érdemesek az 1. helyezett címhez.

FarmVIP sajtótájékoztatója
Fotó: Szabolcs László

A Bors megkereste a piros csapat egykori tagját, Pétert, meséljen betegségéről, amelyre Görgényi Fruzsina hívta fel a figyelmét. Döbbenetes dolgokat árult el, ugyanis orvosa eltiltotta a versenyzéstől.

– A Farm előtt körülbelül egy héttel diagnosztizálták a nyaki gerincsérvemet, ami már az idegeket is nyomta. 

Úgy mentem neki a Farmnak, hogy az egyik doktor eltiltott tőle, az idegsebész azt mondta, hogy nyaktól lefelé nem bénulhatok le, mert az ortopédus egyébként ezt monda.

Az idegsebész szerint maximum a bal kezemet veszítem el, aztán, hogy vissza tudjuk-e hozni, azt majd meglátjuk – mesélte Peti, aki hozzátette, hogy a játék során a bal keze lényegében használhatatlan volt, sokat nyűglődött, zsibbadt a karja.

– A vágásokban nem látszik, de kétszer is volt olyan pont, hogy majdnem feladtam a versenyt, mert annyira becsípődött a nyakam, mintha egy sokkolót toltak volna belém. A cipekedést itt-ott bírtam, szedtem a gyógyszereket, mert fájt a hátam. De már jól vagyok, helyrejött. Úgy mentem neki a versenynek, hogy mindenki attól rettegett a környezetemben, hogy le fogok bénulni és a celebkedésért tönkreteszem magam. Az idegsebésszel abban maradtunk, ha a gyógyszerek helyrerakják annyira, hogy tünetmentes, akkor örüljünk neki és erősítsem meg gyógytornával, masszázzsal – mondta az egykori játékos, aki jelenleg panaszmentes, és lassan újra elkezd edzeni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147411_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624012
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?