Betegség

Zalatnay Cinivel telefonon közölték, hogy nagy a baj

Bors

Létrehozva: 2023.01.26.

Az énekesnő magát nem kímélve egy éjszakán át sétált lova mellett, miután Manócska összeesett és kiderült, kólikás lett, ami sajnos a legtöbb esetben a lovaknál halálos kimenetelű. Ez az emésztőszervi tünetegyüttes vezetett például a magyar csodalóként emlegetett Overdose 2015-ös kimúlásához.

Zalatnay Cini halálra rémült, amikor a mögöttünk álló hétvégén megcsörrent a telefonja és közölték vele, hogy imádott lova, Manócska nagyon beteg. Az énekesnő azonnal a lovardába sietett, ahol azt tapasztalta, hogy a már öregecske állat az oldalán fekve szenvedett. Tapasztalt lótartóként tudta, ha Manócska nem áll fel, és nem kezd el mozogni, biztosan nem éri meg a reggelt. Szerencsére nem volt egyedül, így sikerült talpra állítani a meseszép legyes-deres kancát. 

Manócskára halál várt...

– Manócska a szívem csücske. 2007-ben a vágóhídról került hozzám. Egy tárnoki szomszédomé volt, aki Amerikába költözött, ezért leadta, hogy kolbászt csináljanak belőle. Szerencsére felhívott egy ismerősöm, én pedig azonnal rohantam érte és elhoztam. Azóta él a tőlem öt percre található lovardában kezdte a Borsnak az énekesnő, aki 16 éve minden áldott nap meglátogatja „barátját” és persze gondoskodik róla.

Zalatnay bő másfél évtizede gondozza Manócskát  Fotó: Zalatnay Cini

Cini fél éjszakán át „sétáltatta” a nagybeteg lovat

– Ő egy lipicai-arab telivér keverék ló, ami egy igen ritka párosítás, vagyis gyönyörű állat. Persze felőlem lehetne akár egy kehes gebe is, akkor is imádnám! Egyébként Manó most 33 éves, ami egy lónál már matuzsálemi kor. Ezért is rémültem meg, amikor megtudtam, hogy kólikás lett. 

Az ő korában szinte a nullával egyenlő az esélye, hogy túléli. Az orvos egyébként azt mondta, hogy feltehetően az időjárás-változás okozhatta nála a bajt. Minden esetre ilyenkor mozgatni kell, ami nem könnyű, hiszen komoly fájdalmai voltak szegénynek. 

Én a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy vezetőszáron sétáltam vele a karámban. Szerencsére ez és a gyors orvosi segítség megtette a hatását. Már sokkal jobban van, bár a végletekig ki van merülve. Már eszik és a fájdalmai is megszűntek. Ki merem jelenteni, hogy csoda történt! tette hozzá Cini.

Már jobban van a ló  Fotó: Zalatnay Cini

Autodidakta módon tanult meg ugrani

Manócska egyébként nem csak szerencsés, de igen különleges is, hiszen 16 éves korában önszántából mutatta meg, hogy rendelkezik egyfajta készséggel, amit más paripák éveken át tanulnak. 

– A vénasszony igazi kis bajnok. Persze nem ért el hatalmas sikereket díjugratásban, de azért pár vidéki versenyt megnyert. Ez csak azért érdekes, mert alapvetően sosem trenírozták erre. Amikor hozzám került, éppen kint voltam a lovardában és pletyiztem a többi gazdával, amikor a szemem sarkából láttam, hogy egy nagy világos valami átrepül a karámkerítés felett. Manócska csak úgy magától úgy döntött, hogy átugorja a 130 centis akadályt. Ez egyébként nem kis teljesítmény, így egy jártasabb szakember kicsit foglalkozni kezdett vele és pár éven át indultak is kisebb versenyeken. Több díja is van… magyarázta büszkén az énekesnő, aki reméli, még van pár boldog, közös éve neki és kedvencének. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/_OGu-XrgqsVBSqbKkUE2L4efaRN_IlbclgHW9F1kCwQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhMWI2NDQ0NTk5MDQ3ZDRiZDk4ZDE4MWJlMzE1YTJl.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Zalatnay Sarolta: Nem félek a haláltól!

Az énekesnő kendőzetlenül őszinte interjút adott a Borsnak.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...