Boldogság

"Szerelemből költöztem a tanyára" – Így él a Remény Farmon a fiatal pár

Kóczián Nikolett

Létrehozva: 2023.02.02.

Módosítva: 2023.02.02.

Anna és Dávid már három éve vezetik farmjukat. Anna nagyvárosi lányként csöppent bele a farmi életbe, de megtalálta az egyensúlyt az önkifejezés és a munka között.

Megérkeztünk egy Eger melletti kis településre Bekölcére, ahol Juhász Szép Anna már messziről integetve fogadott minket. Anna és párja Goldmann Dávid 2019 óta vezetik az 50 hektáros Remény Farmot, amit mi is bejárhattunk. Igazi béke és nyugalom szigete volt a dimbes-dombos terület, ahol csirkék, libák bárányok, marhák valamint kutyák és macskák élnek. 

Anna és Ádám 2019 óta vezetik a Remény Farmot Fotó: Bánkúti Sándor

"Szerelemből költöztem a tanyára"

Anna és Dávid szeretetben és harmóniában élnek a farmon felépített jurtájukban. Anna nagyvárosi életét és divattervező karrierjét, Ádám pedig informatikus pályafutását adta fel, hogy a tanyán élhessenek, de ezt egy csöppet sem bánják.

Miután Dávidot megismertem száz százalékban szerelemből költöztem a tanyára. Előtte el sem tudtam volna képzelni ezt az életmódot, mert nagyon távol állt tőlem, teljesen városi lány voltam 

- meséli Anna, akit Dávid mosolyogva kiegészített: "Az első év nehéz volt Neked". 

"Az első év tényleg nehéz volt, de utána szerelmes lettem az életmódba, a légkörbe. Magával ragadott a nyugalom, a csend, ez az életritmus" - válaszolt Anna.

Anna és Ádám maguk látják el a jószágokat Fotó: Bánkúti Sándor

Fontos a megjelenés a tanyán is

Szép Anna számára mindig is fontos szempont volt, hogy a nőiességét megélje. A farmon töltött első hónapokban azonban jó mélyen elrejtette a szekrényében a csinos darabjait és csak melegítőt és pólót vett fel.

Egy szűk félévbe telt, amíg egyik napról a másikra ráébredtem, hogy ez engem szörnyű szomorúsággal önt el. Nagyon hiányzott, hogy meg tudjam magam élni a megjelenésemben is. És tényleg egyik napról a másikra a macinacikat kidobtam, és a néptáncos múltamból előkerültek a régi szoknyáim, kötények, és fejkendők

 - meséli nagy lelkesedéssel Anna, aki népviseletben gazol vagy vág csirkét. "A népi kultúra régen is elég közel állt hozzám. Amikor még Nagyváradon éltem, akkor is volt, hogy népies, vagy népi ihletésű ruhadarabokat viseltem, de a praktikus oldalait nem tudtam megélni a fellépéseken. Az egész népi kultúrát meg népviseletet egy új fényben tudtam meglátni, azáltal, hogy ezt a hétköznapjaimba beemeltem."

Anna büszke bokáig érő hajára Fotó: bánkúti Sándor

A magyar aranyhaj

Az Nagyváradról származó lány büszke bokáig érő ezüstös hajkoronájára. Bár 13 évesen jelentek meg az első ősz hajszálai és akkor úgy gondolta éjfeketére szeretné festeni a haját, azonban anyukája nem engedte neki. Aztán később-az egyre sokasodó ősz hajszálakat látva- édesapja úgy döntött megengedi lányának a hajfestést. Ekkor Anna már hallani sem akart a festékről, hiszen büszke volt különleges hajzuhatagára.

A hajamról annyit, hogy azért őszülök, mert részben ezt örököltem, részben pedig csak így történt. Lehet, hogy egy traumatikus eseménnyel is összekapcsolódik az életemben. 12 éves voltam, amikor Nagytatám meghalt, akit nagyon-nagyon szerettem. Közel álltam hozzá 

- mondta meghatódottan Anna.

Íme a Remény Farmról készült videónk:

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510911
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült