SOK SÉRÜLT

Borzalmas hajóbaleset történt, rengeteg mentő érkezett a helyszínre

E.K.

Létrehozva: 2023.03.23.

A hajó 50 fővel a fedélzetén borult oldalra.

Nagy erőkkel vonult ki több mentőszolgálati egység a skóciai Edinburgh kikötőjébe szerda reggel, miután oldalra borult egy 50 fős legénységgel teli hajó. A közzétett felvételeken látható, hogy a hajó 45 fokos szögben dőlt az oldalára.

Edinburgh Kikötő – Felborult hajó
Rengetegen megsérültek a balesetben / Fotó: Youtube

A Petrel nevű kutatóhajó a Microsoft társalapítójához, Paul Allenhez tartozott, egészen a milliárdos 2018-as haláláig. A hajó már 2020 óta az edinburghi kikötőben dokkolt a koronavírus világjárvány idején felmerült üzemeltetési nehézségek miatt. Ezt megelőzően a Petrelt mélytengeri kutatásokra használták, hajóroncsokat és hadisírokat kerestek vele a tengerben.

Összesen 13 mentőegységet riasztottak a helyszínre, köztük mentőhelikoptert is. A The Scottish Sun úgy tudja, hogy a balesetben 25-en sérültek meg, közülük 15 embert kórházba szállítottak.

A hivatalos közlemény szerint a hajó a nagy szél miatt szakadhatott ki a szárazdokkban lévő tartószerkezetéből.

A parti őrség is a helyszínre érkezett, hogy segítse a mentőszolgálatok munkáját. Néhány munkást kezdetben eltűntnek hittek, de a hajón tartózkodók közül mindenkit megtalálták.

A Dales Marine Services, amely a szárazdokkot üzemelteti egyelőre nem kommentálta a balesetet.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727714
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség