RETRO RÁDIÓ

Többé nem titok: ismert művészbe szerelmes Széphalmi Juliska





Tavaly májusban ért véget hivatalosan Széphalmi Juliska és Sánta László házassága. A táncművész azóta szingliként élte az életét, az anyaság és a munka töltötte ki a mindennapjait, de most újra boldog.



Megosztás
Szerző: CHI
Létrehozva: 2023.03.26.
Széphalmi Juliska szerelem

Egy ideje sejteni lehetett, hogy Széphalmi Juliskára rátalált a szerelem. A gyönyörű táncművész azonban eddig nem beszélt friss kapcsolatáról. Januárban ejtett szót egy közeli barátról, amikor az autóját megrongálták, akkor még nem szerette volna nyilvánosságra hozni magánéletének változását. Sokáig azt gondolta, vele nem történhet meg ez a csoda, azonban a sors ezt másképp akarta. Többé nem titok, Juliska párja Kovács Richárd táncművész, és a közös munka által találtak egymásra.

Széphalmi Juliska
Fotó: Széphalmi Juliska/Facebook

„Boldog vagyok, nemrég még nem gondoltam, hogy ez velem újra megtörténhet. A megismerkedésünket nehéz időszak előzte meg, sokat voltam egyedül, talán kicsit bele is törődtem ebbe. Sokat dolgoztam, miközben anyaként is meg kellett állnom a helyemet – mondta a Borsnak a Madách Színház táncművésze.

Juliska kiegyensúlyozottabb, mint valaha, kivirult és ezt már mások is észrevették rajta. De hogy miért is titkolta eddig a párját, lapunknak mesélte el. A részleteket hétfőn olvashatod el a borsonline.hu-n.





 





Ezeket olvastad már?
Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás