BIZARR

Nagyon kínos: három gyerekük született, majd kiderült, hogy igazából rokonok

E.K.

Létrehozva: 2023.04.01.

A pár 17 év együttlét után jött rá az igazságra.

A coloradói Celina és Joseph Quinones 17 éve vannak együtt, több mint 10 éve házasok, így három gyermekük születése után a nő úgy döntött, jobban beleássa magát a családfába. Ilyen eredményre viszont egyikük sem számított.

Unokatestvér házaspár
Hiába rokonok, házastársként is boldogok / Fotó: TikTok

A nőnek nem kellett messzire mennie a kutatásban, mivel hamar jött is a nem várt eredmény: Joseph igazából nemcsak a férje, hanem egyben az unokatestvére is – írta a Daily Mail.

Celina azóta írt is egy könyvet a tapasztalatairól, amelyben arra buzdított más párokat, hogy ellenőrizzék a családfájukat. A TikTokon közzétett felvételt már négymillióan látták, többen egyből azt tanácsolták, hogy váljanak el, mivel ez helytelen. A házaspár viszont figyelmen kívül hagyta a negatív megjegyzéseket, és szerintük a szerelmük erősebb, mint valaha.

Három gyerekünk volt, amikor megtudtam, hogy rokonok vagyunk. Azt hiszem, 2016-ban csináltattam meg a DNS-tesztet, és igen lesújtó volt az eredmény. Azt gondoltam, hogy 'Bébi, rokonok vagyunk, egyáltalán nem kéne együtt lennünk'. Nagyon furcsa, teljesen kiakasztott, de aztán átgondoltam a dolgokat

– árulta el a nő.

Celina még egy becenevet is kitalált a férfi számára: "Cousband", ami az angol "cousin", vagyis unokatestvér és a "husband", vagyis férj szavakból lett összerakva.

@realestatemommas

I know it erks some people that we are still together plugging away! 🤣🤣🤣

♬ I Think I Like When It Rains - WILLIS

Egy másik videóban tisztázták a dolgokat, miszerint egyáltalán nem tudták, hogy rokonok, amikor először összejöttek. Négy hónapig randiztak, majd eljegyezték egymást.

Ő a mindenem, és ő lesz a mindenem. Nem fogom hagyni, hogy a vérvonal tönkretegye azt, amit létrehoztunk, ezt a gyönyörű családot

– mondta a nő.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713405310
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138337_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Első csókjukról vallott a TV2 csodás szerelmespárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125045_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem tudod, mit főzz a hétvégén? Dupla menüsorral segítünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139608_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713405310
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713405310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713405310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713405310
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni