Ikrek

Az orvosok szerint ezt nem élhették volna túl az újszülött ikrek: így néznek ki most

LA

Létrehozva: 2023.05.31.

Mindössze tíz százalék esélyt adtak nekik a túlélésre.

Florence és Mabli Bond tíz héttel korábban született, mint azt szüleik várták, és egyikük sem érte el az egy kilót születésük után. Az orvosok közölték az anyával és az apával, hogy a picik túlélési esélyei csekélyek.

Fotó: Twitter

A babák azonban igazi kis csodák, ugyanis minden orvosi jóslatra rácáfoltak. Családjukkal júliusban készülnek megünnepelni az első születésnapjukat. 

– Minden nap számított, amit még a pocakomban töltöttek – mondta Laureanna, akink ikrei sürgősségi császármetszéssel jöttek világra. A lányokat külön kórházban kezelték, így az anya és az apa nem lehetett ott mindkét gyermek mellett.

– Elbúcsúztam Florence-től, és nem tudtam, hogy látom-e még valaha élve. Úgy éreztem, hogy már nem tudok megbirkózni a stresszel, de tudtam, hogy Mabliért tovább kell mennem. Amilyen gyakran csak az egészségem engedte, utazgattunk közöttük - el kellett szakadnunk az egyiktől, hogy a másikkal lehessünk. Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amiket ekkor éreztünk - magyarázta az anya.

A család végül a több hetes kezelés után hazatért, de vissza kellett járniuk még további kezelésekre.

 

Ez az élmény könnyen a legtraumatikusabb dolog volt, amin valaha keresztülmentem. Hetekig azon tűnődtünk, hogy vajon a babáink túlélik-e, és hogy mindannyian haza tudunk-e majd menni

 

- mondta Laureanna a The Sunnak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138285_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713430822
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713430822
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713430822
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713430822
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni