Fordulat

Külföldön kezdett új életet a Sztárban sztár leszek! felfedezettje

S.M.

Létrehozva: 2023.06.03.

Krizsán Lili másfél hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy egy időre felhagy a zenéléssel. Azóta újabb fordulóponthoz ért az élete, ugyanis külföldre költözött, ezzel maga mögött hagyva egykori életét.

Krizsán Lili a Sztárban sztár leszek! második évadában vált ismertté. Minden álma az volt, hogy megvalósítsa a céljait, azonban semmi sem úgy alakult, ahogy azt elképzelte. Bár ma már nem szívesen emlékszik vissza a rossz időszakra, de anorexiájával többször kórházba került, Budapestről hazaköltözött Siófokra, és civil állást vállalt. Miután felépült a betegségéből, minden energiáját a karrierjére fordította. A siker egyelőre még várat magára, már csak azért is, mert komoly döntést hozott: elhagyta Magyarországot, és Ausztriába költözött.

Krizsán Lili
Szabadidejét igyekszik tartalmasan tölteni. / Fotó: Krizsán Lili

 

Tombolt benne a megfelelési kényszer

A Borsnak mesélt új életéről, ami meglehetősen jó hatással van lelki állapotára, ugyanis Lilin érezni, kiegyensúlyozott és boldog.

Amikor kiléptem az utcára, nem éreztem jól magam, mindig hatalmas megfelelési kényszer volt bennem, folyamatosan szorongtam. Itt minden megváltozott. 

Nem érdekel, hogy áll a hajam, mi van rajtam. Tudok mosolyogni, és ezt az emberek mindig viszonozzák – kezdte lapunknak, majd érdeklődésünkre elárulta, a változás gondolata régóta foglalkoztatta.

– Nem éreztem jól magam otthon, vágytam arra, hogy kiszabaduljak a nagyvilágba. Nagyjából nyolc éve kezdtem el a zenével foglalkozni, egyre jobban érett bennem a gondolat, hogy más irányba kellene indulnom. Rengeteget gondolkodtam, mi érdekel még, de rájöttem, csak az fontos, hogy boldog legyek. Mérlegeltem mindent csakúgy a zenével, mint az életemmel kapcsolatban, és arra jutottam, stabil életet kell biztosítani magamnak. Most a zene kicsit mellékvágányra került, elindultam a boldogság felé, és azt csinálom, amit szeretek – fűzte hozzá.

Krizsán Lili
Úgy érzi, Ausztriában megtalálta a helyét, és boldogabb, mint valaha. / Fotó: Krizsán Lili

 

Stabil, kiszámítható életre vágyik

Az énekesnő elárulta, úgy érzi, mindent megtett annak érdekében, hogy sikeres legyen, ennek ellenére nem indult be a karrierje úgy, ahogy arra vágyott.

Sokáig vártam, hátha lesznek felkéréseim, de nem voltam elégedett. Erre pedig nem tudtam alapozni, be kellett látnom, hogy egyelőre el kell engednem, mert egész életemben szenvednék emiatt. Miközben ott volt előttem egy másik út, amit ha elkezdek szépen építeni, és látom magam előtt a céljaimat, lehet egy stabil életem, amibe később simán visszatérhet a zene is – jelentette ki.

 

„Hétköznapi emberként élem az életemet”

Lili egy ismerőse által kapott lehetőséget a szomszédországban, ám az a munka nem úgy alakult, hogy elképzelte. Vett egy mély levegőt, és tovább indult.

– Úgy döntöttem, megyek tovább a saját elképzeléseim után, és rá pár napra megtaláltam a helyemet. Egy nagyon jó kis lakásom van, jól érzem magam, szuper emberek között vagyok, életem legjobb döntése volt, hogy útnak indultam és eljöttem. 

Soha nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben. Hétköznapi emberként élem az életemet, dolgozom, nagyon szeretem a munkámat. 

Vannak zenei terveim is, de még kevés ideje vagyok kint, így nem kezdtem el ezzel foglalkozni – mondta lapunknak, majd azt is elárulta, nagyon szereti a családját, de egyelőre nincs honvágya.

– Amikor Budapesten laktam, akkor sem sokat jártam haza. Hosszú távra tervezek, mert végre megtaláltam a helyemet. Élem az életem boldogan, és bár még ki kell alakítanom a baráti körömet, így is minden szuper. Járom a hegyeket, kirándulok a természetben, jövök megyek folyamatosan, minden meg van, amire szükségem van – mondta az énedkesnő.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel