Nehézségek

Rengeteg bántás érte a gyönyörű teniszezőt: „A külsőm nem jelentett előnyt a sporton belül”

K.B.

Létrehozva: 2023.06.06.

Sokan kritizálták a kinézete miatt a dögös sportolót. Több lehetőségtől is elesett vonzó kinézete miatt.

Rachel Stuhlmann Instagram-oldalát megnézve nem az jutna az eszébe, hogy ez a hatalmas adottságokkal rendelkező, tökéletes formában lévő sportolónő valaha is bántás érte volna a kinézete miatt, pedig ez az igazság. A tenisz sportágán belül ugyanis bár a tehetségével próbált meg kibontakozni, sokszor megkapta az a bántást, hogy inkább a külsőjével tud csak érvényesülni a játékával nem. Sőt volt olyan márka, ami konkrétan azért nem támogatta a karrierét, mert "túl szexi" és ez elvesz a sport értékéből.

A teniszező a Daily Starnak mesélt a múltja fájdalmáról, amikor még sorozatos bántásnak volt kitéve, és a kinézetét kritizálták a többiek. 

Azt tapasztaltam, hogy egyes szponzorok nem annyira támogatók, mondván, hogy a megjelenésem túl kockázatos ahhoz, hogy őket képviseljem. Ez kiábrándító, miközben próbálok fejleszteni a játékomon

- árulta el a fiatal sportoló a lapnak. Hozzátette, hogy a mai világban már elkerülhetetlen, hogy a közösségi médiában gyakran posztoljon egy ismertebb játékos.

A profi tenisznek talán én vagyok jelenleg az első számú képviselője a közösségi médiában és nincs olyan forgatókönyv, amit követnem kéne a stílusommal. Más sportokban ez teljesen hétköznapi.

- mondta el Rachel, aki korábban már sporttörölközőket, posztert és sportruházatot is reklámozott a profi karrierje mellett. A fiatal nő jelenleg 300 ezer követővel rendelkezik az Instragram-oldalán, azonban szeretne mind a teniszben, mind a követői számában fejlődni a jövőben.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot