Plasztika

"Megint töltetett a szájába?" - óriási vita robbant ki Berki Mazsi fotója miatt

Natasha

Létrehozva: 2023.06.10.

Berki Mazsi egyszer már felszólalt a szépészeti beavatkozásairól, ám a kommentelők úgy sejtik, azóta újra tű alá feküdt.

Az utóbbi időben rengetegen találgatták, hogy mitől változott meg ennyire Berki Mazsi. Eleinte a gyásznak tudták be azt, hogy egyre vékonyabb lett, majd sokaknak feltűnt, hogy az arcán sem stimmel valami. Legalábbis nem ugyanaz a Mazsi néz már vissza ránk, mint eddig. Gyanakodni kezdtek, hogy akár plasztikai beavatkozáson is áteshetett az özvegy, a találgatások pedig igazolást nyertek.

mazsi
Fotó: Máté Krisztián
A kommentelők azt találgatják, hogy vajon ismét töltetett-e a szájába Berki Mazsi?

Mazsi szerette volna végét venni a pletykáknak, ezért az Instagram-oldalán egy őszinte posztban vallotta be: megcsináltatta az ajkait. Egyúttal pedig a miértekről is beszámolt...

– Igen jól látták a szemfülesek, 5 év után újra tű alá feküdtem és megcsináltattam az ajkaimat. A természetesség híve vagyok és fontosnak tartottam, hogy mindenképpen olyan dúsítást kapjanak az ajkaim, hogy az ne keltsen mű hatást. A testünket formáljuk, alakítjuk, de bizony mindenkinek van 1-2 olyan terület a testén, amivel nem elégedett. Én kevés hajat és vékony ajkat (erre szokták mondani, hogy csíkszáj) örököltem – fogalmazott akkor. A kommentelők azonban úgy hiszik, nem csak Mazsi szája változott meg… Szerintük mellműtéten is átesett, ám erről még nem beszélt a nyilvánosság előtt. Ahogy arról sem, hogy újra töltethetett az ajkaiba.


Újabb beavatkozás?

Egyeseknek feltűnt, hogy a sztáranyuka ajkai megint dúsabbnak látszanak, ezért egyből arra tippeltek, hogy ismét tű alá feküdhetett. Emellett viszont azt is megjegyezték, hogy feltűnően jól néz ki Mazsi, és ő azon nők táborát erősíti, akik egyáltalán nem vitték túlzásba a plasztikai beavatkozást.

– Megint töltetett a szájába? Vagy csak csücsörít? Egyébként meg tök jól néz ki szerintem, egyben van – írta a poszt szerzője, akivel szinte mindenki egyetértett.

Szerintem most van a legjobb formában, nagyon jól néz ki. Ez a plasztika tök belefér még

 – érkezett a válasz.
–  Esküszöm megszépült, nagyon jól néz ki.dicsérte egy másik kommentelő Mazsit. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel