Elképesztő

Hétpecsétes titokra derült fény: Gyerekkora óta ezt eszi minden nap II. Erzsébet

Bors

Létrehozva: 2022.05.21.

Elképesztő titkokat mesélt a brit uralkodónőről a korábbi szakácsa.

A Nemzetközösség uralkodójaként II. Erzsébet királynő nagyjából bármit és bármikor megehet, amit csak megkíván. Egy csapatnyi kiváló séf áll a rendelkezésére, ugyanis köztudott, hogy szereti élvezni az ételeket.

Az évek során a királynő magánszakácsai már elárulták néhány kedvenc ételét, amik között akadnak meglepő fogások is. Például Darren McGrady, a korábbi királyi séf elárulta, hogy őfelsége szereti a zsemle nélküli hamburgert, amit késsel és villával eszik, és ketchup helyett áfonyával tálalnak neki.

Van azonban egy étel, ami alapnak számít Erzsébet királynő életében, és kisgyermekkora óta szívesen fogyasztja. 

McGrady elmondása szerint van három szendvics, ami mindig szerepel a királynő délutáni teás tálkáján.

Az úgynevezett lekváros pennyt elsőként bölcsődében kóstolta meg, és azóta is fogyasztja. Az édes csemege elkészítéséhez a lekvárt házilag készítik el a Balmoral gyümölcseiből: többek között eperből. McGrady hozzátette, hogy a szendvics receptje egyszerű, csak egy kis kenyér és vaj, valamint a lekvárréteg kerül rá. Miután összeállt a szendvics, köralakúra vágják.

A régi angol penny mérete után nevezték el őket

tette hozzá a szakács.

Az uborkás szendvics is mindig megjelenik a királyi partikon, bár ennek az elkészítése bonyolultabb. Az uborkát teljes egészében krumplihámozóval felcsíkozzák, a kenyeret bőségesen megkenik krémsajttal és egy csipetnyi friss mentafűvel ízesítik, majd ráteszik az uborkaszalagokat.

Végül a sajtos-paradicsomos szendvics a királynő délutáni teázásának másik alapdarabja. Mint minden más, Őfelsége számára készített ételnek, ennek is van egy varázslatos receptje. McGrady elmondta, hogy a paradicsomokat fel kell negyedelni, meg kell hámozni, és a magokat ki kell szedni, mielőtt a reszelt sajt tetejére kerülnek. A sajtnak pedig különlegesnek kell lennie, ő a Sage Derbyt választotta, Nagy-Britannia egyik legrégebbi sajtját, aminek zöld márványossága a zsályától van.

(VIA)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134809_auto_resized.jpg
origo.hu

Salma Hayek nem áll le a hatalmas mellei mutogatásával - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713420612
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713420612
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713420612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713420612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713420612
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére