Interjú

40 éves titokról rántotta le a leplet Rózsa György

Létrehozva: 2022.05.22.

Habár eleinte féltették a szülei a tévézéstől, a sikereit látva egyre büszkébben követték a műsorait. A népszerű tévés most azt is elárulta, miért ivott állandóan vizet a Kapcsoltam vetélkedő közben.

Forrás: DFP

Az ELTE Bölcsészettudományi karán diplomázott magyar-orosz szakos középiskolai tanárként. Beszéli még az orosz nyelvet?

Akkoriban Magyarországon még nem voltak média szakok, Leningrádban azonban működött egy televíziós kutatásokkal foglalkozó tudományos központ. Ott gyűjtöttem anyagot a szakdolgozatomhoz. Élménydús hónapok voltak abban a csodálatos városban. Az utóbbi években keveset olvasok oroszul, inkább csak verseket. Sajnos így aztán sokat felejtettem.

Elsős egyetemistaként kezdett el dolgozni a Magyar Televízióban. Mi a legkedvesebb emléke ebből az időből?

Már egyetemistaként külsős munkatárs lettem, ennek 56 éve. Végig jártam a szamárlétrát, voltam lóti-futi, aztán ügyelő, majd asszisztens. Az egyik „komoly” feladatom mindjárt az elején például az volt, hogy imádkozzam ki egy kocsmából az egyik legismertebb magyar színészt a forgatáshoz. Aztán fordítottam orosz és lengyel szakcikkeket, majd szerkesztő-gyakornokká nemesültem. 1971-ben a Gyerekosztály szerkesztőjeként készíthettem először saját műsort Hétmérföldes kamera címmel.

Rózsa György a Kamera Varietében
A Kamera Varietében Fotó: Bors

Megnézték a szülei a műsorait a tévében?

A csodálatos szüleim eleinte féltettek ettől a világtól, de aztán persze egyre büszkébben figyelték a sikereimet. Édesanyám a 60. születésnapomon átadott egy nagy albumot tele fényképekkel, újságkivágásokkal. Kiderült, hogy 40 éven át titokban gyűjtögette rólam az anyagot.

Kapott szerelmes leveleket a női nézőktől?

Mi tagadás, ezen a téren nem panaszkodhattam. No, nem mintha én egy Adonisz lettem volna. Bár akkor még helyre legénynek mondtak. Inkább a hírnév vonzotta a lányok egy részét. 

Rózsa György, Tipp Hopp
A vetélkedők mestere

Valóban azért kezdett el látványosan vizet inni adás közben, mert a tévében reklámozó üdítőital-gyártó nem akart fizetni, hogy az ő terméküket fogyassza?

Régi történet már ez. A Kapcsoltam játék idején – ami 10 éven át futott - az MTV szerződésben állt egy üdítőitalos céggel. Az elnök behívatott, hogy miért vizet iszom az adásokban, miért nem az ő terméküket. Azt feleltem, hogy ha a reklámbevételből csak egy forintot is kapnék, akkor örömmel innék az üdítőjükből. Visszakérdezett nevetve: „Miért, a Vízművektől kapsz?”. De aztán többé nem foglalkozott ezzel, én meg maradtam a víznél.

Gálvölgyi János jól ki is parodizálta ezért. Amúgy milyen viszonyt ápol vele?

Gálvölgyi paródiájának sokat köszönhetek, nagyon fölvitte az ázsiómat. Egyébként a barátságunk igen régi, 52 évvel ezelőtt éppen Leningrádban ismerkedtünk össze. Ő egy színművészeti főiskolás csoporttal tanulmányúton járt ott, én meg tolmácsoltam nekik.

Rózsa György, Gálvölgyi János
Gálvölgyi Jánossal régi barátok. Ez a felvétel 1981-ben készült róluk

Ha választania kellene, melyik saját műsorát szerette a legjobban?

A jó sorsom megadta nekem, hogy több ezer adást, 48 sorozatot készíthettem. Hogy is választhatnék ezek közül, amikor egy kivételével mindegyik az én „gyermekem”? De ha muszáj, hát megemlítem az első hazai bulvárműsort, a Leg... leg... leg...-et, amelyik 17 éven át szerepelt a legnézettebb adások között. Na és nem hagyhatom ki a Kapcsoltam telefonos játékot sem, ami a legismertebb tévések közé emelt. Az utóbbi évekből pedig a Magyar Elsők című, nemzeti gyökereinket, értékeinket bemutató 116 részes filmsorozatra vagyok a legbüszkébb.

Na és az egész életét tekintve?

A legbüszkébb a családomra vagyok. A szüleim pedagógusok voltak, nagy szeretetben neveltek minket humánumra, empátiára, tisztességre. Ha van bennem jó, tőlük van. Bölcs humorukat szerettem volna örökölni. Testvéröcsém is tévés volt, az egyik legelismertebb gyártásvezető. Fiatalon elvesztett feleségem a világ egyik legjobb tornásznőjeként aratott sikereket, otthon pedig példásan nevelte a kislányunkat. Csilla gyönyörű balerinává érett, ma pedig már a saját táncstúdióját vezeti. A legfiatalabb családtag, a 20 hónapos Ádám unokám, ő az új szemem fénye. 

Rózsa György és lánya, Rózsa Csilla, Bors
Lányával, Csillával  Fotó: Bors

Mit tart élete legszebb ajándékának?

Ez könnyű kérdés: a lányomat és az unokámat!

Névjegy

Született: 1947. október 7., Budapest
műsorvezető, szerkesztő

Gyermeke: Csilla (38 éves)

1971 és 2001 között a Magyar Televízió munkatársa volt. A gyerekosztályon kezdett, majd a szórakoztató főosztály tagja lett, és dolgozott a sportosztályon is. 1990-ben az elsők között alapította meg producerirodáját, a Rózsa Produkciót. 1993 és 2001 között a Magyar Torna Szövetség elnöke volt, azóta tiszteletbeli elnöke.

Legnépszerűbb műsorai: Kapcsoltam, és a Leg..., leg..., leg..., Bűvös hatos. 2003-ban saját ötlete alapján indult el a Magyar elsők nemzeti értékeket feltáró nagyszabású sorozata.
A Magyar Televízió Életmű-díjasa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135630_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713283811
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128211_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljes útzár, súlyos baleset történt ebben a magyar városban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713283811
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/kl5M2TtcSFPpJW5WuNUwjdhsqnlTvWNB93cz24MNh3U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlNDlmYTVhMDU1ZDQ4NDk5ZTY1YTA1YzNhNTBjZGVj.jpg
Zsákbamacska

"Rengeteget nevettünk..." - Marics Petiről vallott Stana Alexandra

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból