Tragédia

Négy kacsatojás végzett az életerős férfival

Bors

Létrehozva: 2022.07.03.

Olyan súlyos mérgezést kapott az idős férfi, hogy az orvosok nem tudták megmenteni.

Egy nyugdíjas brit férfi vidéken, egy családi kirándulás alkalmával hat kacsatojást vásárolt. Másnap két tojást is megevett a teájához. Két nappal később pedig úgy döntött, hogy még két tojást megsüt magának, mert nagyon ízlett neki.

Felesége, Cheryl elmondta, hogy néhány nappal később arra ébredt, hogy férje éjszaka hasmenéssel és hányással küzd. Kihívta hozzá a mentőt, akik néhány tanáccsal látták el őket, de kórházba nem vitték. Másnap azonban még mindig rosszul volt a férfi.

Több mint egy héttel később a 65 éves Niptoon Tavakoli testén foltok jelentek meg, az ajkai és a körmei pedig kékre színeződtek. Felesége vérmérgezésről tartva ismét mentőt hívott.

– Úgy bántak vele, mint egy nyűgös öregemberrel. De aggódtam, hogy ez komolyabb. Nagy fájdalmai voltak – nyilatkozta Tavakoli asszony, aki elmondta, hogy a sürgősségi osztályon ismét várniuk kellett, de ekkorra a férje ajkai és körmei megfeketedtek.

Kiderült, a négy kacsatojástól súlyos szalmonellamérgezést kapott. A szakorvosa azt mondta: soha nem látott még ennyire súlyos szalmonellás esetet. A 65 éves férfi végül két hónappal azután, hogy megbetegedett, a kórházban elhunyt.

Az eset körülményeit feltáró meghallgatáson a zokogó feleség azt állította: Niptoon jól megsütötte a kacsatojásokat, mert nem szerette folyósan. Tavakoli asszony hozzátette: amikor rájött, hogy a tojás lehet a felelős, a maradék kettőt bevitte a kórházba elemzésre, majd kidobta a főzőeszközöket.

– Úgy éreztem, mintha időzített bombák ketyegnének a házamban. Pedig előtte soha nem láttam még ilyen fittnek, mint amilyen volt. Boldog volt. Élvezte az életét. Sok terve volt – tette hozzá a gyászoló asszony.

Várhatóan a napokban fog ítélet születni, hogy kiderüljön, kinek a hibájából következett be a tragédia.

(VIA)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088926_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091112_auto_resized.png
metropol.hu

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány