Hős

Dráma a simontornyai vasúti átjáróban: „Az égiek hoztak engem vissza, és ők küldtek most ide”

Létrehozva: 2022.08.11.

Öt ember életét mentette meg Kerékgyártó Gyula a Tolna megyei Simontornyánál. Egy kocsi ugyanis a vasúti síneken, lezárt sorompók között ragadt, és míg a sofőrt lemerevítette a sokk, Gyula azonnal cselekedett. Lélekjelenlétének köszönhetően kerülték csak el a tragédiát.

Egy vidám, balatoni kikapcsolódásról utazott haza Kerékgyártó Gyula, a férfi felesége és barátai, amikor hatalmas dugóba kerültek egy vasúti átjáró előtt a Tolna megyei Simontornya közelében. Annak ellenére, hogy a sor szinte lépésben haladt, a Gyula előtti sofőr hatalmas hibát követett el: ráhajtott a sínekre, a sorompó pedig halálos ketrecbe zárta. A sofőr ezután teljesen lefagyott, a mögötte várakozó Gyula viszont a tettek mezejére lépett, és új születésnappal ajándékozta meg a kocsiban ülő öt embert.

Lefagyott a sofőr

– Már azelőtt dudáltam és villogtam, hogy lecsukódott volna a sorompó, mert láttam, hogy baj lesz, és hogy nem fog beférni, a lámpa pedig pirosra váltott, de a fehér kis kocsiban ülő sofőr vagy lefagyott, vagy észre sem vette – mesélte a Borsnak Gyula. A férfi még hátra is tolatott, hogy helyet csináljon az életveszélyben lévő kocsinak, de a sofőr semmire nem reagált. A férfi ekkor vágódott ki az Audijából, és egyenesen a fagyott állapotban lévő vezetőhöz rohant.

Hiába dudáltam vagy villogtam, nem vette észre. Akkor már az előtte állónak is jeleztem, hogy álljon előrébb, aztán pedig már kiugrottam, és ott kiabáltam, hogy gyere hátra! De mintha a falnak beszéltem volna, a sorompó pedig lecsukódott

 – elevenítette fel a horrorisztikus emlékeket.

Letörte a sorompót

A halálos másodpercek csak peregtek, a vonat pedig elemi erővel robogott a bajba jutott kocsi felé. A sofőrt ekkor kapott észbe, és tiszta erőből hátra tolatott, letörve a sorompót, majd gázt adott, és egyenesen előre tört.

 

– Letörte a sorompót, még jobban megijedt, és előre ment. Ekkor én odarohantam, és félredobtam a megrongálódott tárgyat – fűzte hozzá a hős megmentő. 

Ezek után szinte másodpercekkel elszáguldott a vonat azon a helyen, ahol pillanatokkal korábban még a kocsi állt.

 Gyuláék éppen egy közeli étterembe készültek, így az eset után a parkolóban állt meg, ahol döbbent barátai várakoztak rá.

– Vártuk, hogy visszajön, ha másért nem, hát a sorompó miatt, amit megrongált, de semmi. Elhajtott – ingatta a fejét a férfi. A rendszámra nem emlékszik, sem arra, hogy milyen kocsi lehetett.

– Nem ez járt a fejemben, csak az, hogy az életüket mentsem. Csak annyira emlékszem, hogy a sofőr szemüveget viselt, mert egy pillanatra összevillant a tekintetünk a visszapillantóba.

Sztrókból lábadozik a megmentő


Gyula a mai napig sem tudja, mi lelte a sofőrt.

 

– El sem tudom képzelni, hogy úgy ráhajtok a sínekre, nem nézek szét, főleg, ha utasokat viszek. Márpedig az autó tele volt – szögezte le. A kocsi sofőrje és utasai így Gyulának köszönhetően a második születésnapjukat ünnepelték, ugyanis ha a férfi nem száll ki, és kiált rá a sokkos vezetőre, hatalmas tragédia lett volna. Mint mondja, neki természetes és ösztönös cselekedet volt a hősies viselkedés. Pedig ő maga is kemény életszakaszon ment át: sztrókot kapott, és a történtek előtt nem sokkal engedték ki a kórházból, még mindig táppénzen lábadozik. A barátokkal pedig éppen ezt ünnepelték és pihenték volna ki.

– Nekem ez természetes volt, ha a dudára nem reagál, kiugrok a kocsiból. 

A lányom erre azt mondta, hogy az égiek hoztak engem vissza, és ők küldtek most ide. Meg sem fordult a fejemben, hogy máshogy cselekedjek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét