Eljegyzés

Kiderült az igazság Agárdi Szilvi vőlegényéről

Létrehozva: 2023.02.01.

Módosítva: 2023.02.01.

A rajongók hiába aggódtak, megnyugodhatnak.

Agárdi Szilvi úszik a boldogságban, hiszen nemcsak szakmailag szárnyal, de a minap a kezét is megkérték. 

Agárdi Szilvia
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Sokan talán aggódtak az utóbbi hónapokban, hogy a fiatal, jóképű férfinak hátsó szándékai is voltak a sikeres énekesnővel, ám erről szó sincs, sőt Gergő ha lehet, inkább nem is mutatkozik, nem szeretne középpontban lenni. 

Ezt bizonyítja az is, hogy Instagram-követőinek száma egyáltalán nem emelkedett meg azóta sem, hogy egy párt alkotnak.

 Amióta megismerkedtek, ugyanaz a 127 ember követi. Nem reklámozta magát, nem lett belőle ismert előadó párjaként influenszer sem. Gergő szándéka tisztességes, csak a háttérből támogatja, és örül Szilvi sikereinek – írja a Metropol.

Gergő Instagram-fiókja privát, nem nyitotta meg a nyilvánosság számára. Mindig azt mondja, hogy nem akarja, hogy idegenek jelöljék be, és nem szeretne feleslegesen szerepelni sem. Abban állapodtunk meg, hogy én megjelölöm a képeimen, hiszen egy pár vagyunk, de ennél többet soha nem szeretett volna

– árulta el Szilvi, aki megbízik vőlegényében, nem véletlen mondott neki boldogan igent, amikor megkérte a kezét. 

2023. 01. 28. Az én drága Gergőkém megkérdezte, hogy vele élnék-e egy örök életen át

– írta néhány napja az oldalán. Azóta pedig egy ország tudja, hogy elkelt a csodaszép énekesnő, hiszen fehér lovon érkezett a hercege, és térden állva tette fel a kérdést. Van ennél romantikusabb? 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090026_auto_resized.png
origo.hu

Hihetetlen összeget keres a pucérkodó Megan Fox-hasonmás - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”