Odaát

Döbbenetes: Egy gyermek szellemét sikerült lefotóznia a szellemvadászoknak – fotó

Bors

Létrehozva: 2022.09.24.

Elképesztő megfigyelésekről számolt már be a szellemvadász család. Módszeresen keresik a hátborzongató tapasztalásokat.

Candice, barátja Nick Pierce és anyukája, Susanna háromfős csapatot alkotva vadásznak a szellemekre. Állításuk szerint korábban már egy szellemkutyát, démonokat és egy bányász szellemet is sikerült észlelniük. Nemrég Boscastle-be utaztak, miután azt hallották, hogy az ott lévő Minster nevű templom tele van kísértettel.

- Hallottuk, hogy tényleg kísértetjárta hely és elmentünk, hogy felfedezzük. A térerő miatt nem volt könnyű eljutni oda, de miközben Boscastle-ban voltunk, észrevettük, hogy van ott egy elhagyatott kis házikó – kezdte Candice a Mirror oldalának.

A házikó egyébként elmondásuk szerint, állítólag egy középkori boszorkánytemetőn állt. Candice egyébként úgy véli, hogy érzékeny a paranormális jelenségekre. A rejtélyes házikóban pedig már abban a pillanatban nyugtalanságot érzett, ahogy belépett a küszöbén.

- Sűrű volt az energia, nagyon furcsa volt. Ablakok hiányában ráadásul nagyon sötét volt. Volt ugyan egy régi kandalló, de a fadarabok a padlóra úgy voltak elhelyezve, hogy egy pentagrammát alkossanak. Valaki biztosan járt ott, hátborzongatónak találtam az egészet – tette hozzá teljes meggyőződéssel.

A csoport körülnézett, de a nyugtalanító érzésen kívül semmit sem jegyeztek fel. Egészen néhány nappal ezelőttig, amikor Candice átlapozta a fényképeket, amiket ott készített. A használaton kívüli kandalló már önmagában is hihetetlenül hátborzongatóan nézett ki a gyenge fényben, a fotón azonban egy gyermekarc tűnt fel mellette.

A jelenségre nem találtak magyarázatot, de Candice szívesen ellátogatna újból a házikóba, hogy tovább vizsgálódjon a szellem kapcsán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142863_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezek a tradicionális brit fogások, érdemes megkóstolni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144905_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól