Segítség

Elnyelte a Duna a fiatal lányt Visegrádon: Összeomlott a hős kamasz életmentő

Létrehozva: 2022.07.01.

Módosítva: 2022.07.01.

Hét éves kislány életét mentette meg a 14 éves Peti Visegrádon. 16 éves barátját, Vikit azonban már nem tudta kimenteni, a lányt lapzártánkkor is keresték a Dunában. A hős kamasz összeomlott a történtek után, hajnalban sírta álomba magát.

Búvárok nagy erőkkel keresték még másnap is azt a 16 éves lányt, aki egy baráti fürdőzés közben tűnt el a Dunában. Viki 7 éves húgával és 14 éves barátjával, Petivel (a nevet a szülők kérésére változtattuk meg) ment le a visegrádi komp kikötőjébe, de a szülők erről nem tudtak.

Minden nap elmentek csavarogni, a boltba vagy a focipályára, de a Dunába nem mentek bele, most sem tudtuk, hogy oda mennek. Korábban párszor voltunk lent az öbölben, ahol sodrás sincs, de együtt, külön sosem – mondta a Borsnak Peti apukája.

A kisfiú és a két lány derékig mentek bele a vízbe, azonban hirtelen elmerültek.

Lapzártánkkor is nagy erőkkel keresték az eltűnt 16 éves lányt Fotó: Bors

Azt mondta, derékig ért a víz, aztán egyszer csak sötétség lett. A kicsi lány bele tudott még kapaszkodni a nyakába, őt kivitte, és kidobta a vízből, de mire visszafordult, hogy segítsen a nagynak, őt már nem látta sehol – mondta a fiú anyukája. Kiderült, a kamasznak még annyi lélekjelenléte is volt, hogy azonnal hívta a 112-t, aztán anyukájával is beszélt.

Peti már nem tudta kihúzni a Dunából Vikit

Rögtön értesítette a segélyhívót, segítséget kért. Mi minden órában felhívtuk őket, hogy tudjuk, hol vannak. A hat órai hívásnál mondta a fiam, mi történt, azonnal a partra rohantunk – tette hozzá. A kislány anyukáját a munkahelyéről kísérték a partra, a családok a keresőkkel maradtak. A kisfiú a szemtanúk szerint a parton összeomlott, édesanyja elmondta, hogy aznap hajnali háromig zokogott a gyermekük, akit információnk szerint tegnap hallgattak ki a rendőrök.

Ebben az utcában éltek a gyerekek, a két család fiataljai baráti viszont ápoltak egymással, sokszor csináltak közös programot Fotó: Bors

Úgy tudjuk, a két család közeli barátok, a gyerekeik is sülve-főve együtt voltak, együtt csatangoltak, ugyanis mind a két család együtt érkezett pár hónapja Kárpátaljáról, ahonnan a háború borzalmai elől menekültek el. Most Visegrádon élnek albérletben, mind a két szülőpár egy helyi hotel dolgozója. A helyiek elmondták: a környéken erős a sodrás, így sajnos megeshetett, hogy a gyengén úszó Vikit elragadta az ár. A rendőrök lapzártánkkor is folytatták a kutatást, mint mondták, sötétedésig folytatják a keresést, de ha bejelentést kapnak ezután, azonnal a helyszínre indulnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092261_auto_resized.jpg
travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719915
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét