Luxus

Hajléktalan voltam, most százmillióim vannak

Létrehozva: 2022.08.17.

Hamar kellett felnőnie a volt hajléktalannak, akinek ma már garantáltan nem kell egyetlen napot sem fedél nélkül eltöltenie: bankszámláján ugyanis több pénz pihen, mint amit a legtöbben egy egész élet során keresnek.

Forrás: YouTube

Fatema Love nem a levegőbe beszél, amikor azt mondja, hogy a semmiből jött. Az önerőből lett milliomos ugyanis volt már hajléktalan, de háborús menekültként menekülttáborban is élt. A Palesztinában született, de az Egyesült Államokban, jelesül Bronxban felnőtt nőnek ma már saját lakása van New Yorkban, Los Angelesben és Miamiban is, így a múltja már nem több, mint egy rossz emlék.

Csak hogy értsük, mennyi pénze van jelenleg Fatemának: csak a New York-i lakásában 300 ezer dollárban tárol lábbeliket. Igen, ez 120 millió forint, azaz önmagában egy luxuslakás ára! Ennek tudatában nem is meglepő, ha a gardróbját ujjlenyomatos zárral védi.

A semmiből jöttem, Hajléktalan voltam, éhes voltam, egy menekülttáborban éltem egy háború közepén – idézte fel múltját a Truly videójában a milliomos, hozzátéve:

– Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ott kötök ki, ahol most vagyok.

Mint meséli, palesztin bevándorlóként rendkívül nehéz sorsa volt: sosem tudott igazán beilleszkedni, és nagyon korán fel kellett nőnie. Mindig kívülállónak érezte magát és folyamatosan megkérdőjelezte, hogy elég jó-e egyáltalán. Egy dologba volt biztos: többre akarja vinni, mint a szülei. Végül sikerült neki.

Love 2019-ben döntött úgy, hogy a szépségiparban próbál szerencsét, mára pedig a legnagyobbak közt tartják számon. New Yorkban, Miamiban, Los Angelesben és Atlantában is van szalonja, ahová javarészt A-listás celebek és egyéb nagyágyúk járnak. Vendégei közt van például a balhéiról ismert rapper, Cardi B is. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/01/8y8eAb7KgUceI_7UR_lWDXhXP-mQsE3nKwhMnbULpPc/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U2MDE4NDdlYjc0YzRjZTJiMmQ0NTNiZGRmNGYyZmJk.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kirúgtak az állásomból, két év múlva már évi 150 milliót kerestem

Miután kirúgták az utolsó munkahelyéről, rájött: többé nem akar másnak dolgozni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713446113
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713446113
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713446113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713446113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül