Marics

Háborgás Marics Peti miatt, a legendás műsorvezető végstádiumú rákban szenved - ez történt a héten

Zs.

Létrehozva: 2023.05.28.

A fiatal énekes, amióta szakított Tóth Andival, mintha a két végén égetné a gyertyát. A pletykák szerint, fiatal lányoknak udvarol a koncertjei után, a szülők lassan nem engedik el a gyermekeiket a bulijaira.

Ez a hét sem múlt el esemény nélkül: Liptai Claudia és férje, Pataki Ádám végre beválthatták azt a koncertjegyüket, melyet még 2020-ban vettek, de a Covid-járvány miatt nem tudtak felhasználni. A páros Barcelonába utazott, ahol a fantasztikus Elton John-t hallgathatta élőben, ami nyilvánvalóan frenetikus élmény lehetett. 

Buenos Diaz Barcelona! 3 éve várunk erre a pillanatra ugyanis 2020 októberére volt jegyünk Elton John utolsó koncertturnéjára. Elsodorta a COVID és a Májsztro betegsége. De holnap élőben láthatjuk. Addig is Tapas miden mennyiségben! - írta Claudia az Instagram oldalán. 

Rúzsa Magdi a hármasikreinek köszönhetően minden nap egy új élménnyel gazdagodik. A kicsik most például elértek abba a korba, amikor hárman, háromfelé kúsznak-másznak, ami igencsak komoly kihívás lehet az édesanyának.

Esther Rantzen, a BBC legendás műsorvezetője torokszorító vallomást tett: végstádiumú rákban szenved. A 82 éves műsorvezető azért hozta nyilvánosságra az egészségügyi adatait, mert nem szerette volna, ha egy nézője felismeri, amikor kezelésre jár, és úgy kerüljön nyilvánosságra a hír. 

Fotó: Pixabay.com 

Marics Peti továbbra is kíváncsi arra, hogy "ki ez a lány". Az énekes a hírek szerint megállás nélkül hajtja a lányokat, főleg a koncertjei után tesz  ajánlatokat, aminek nem csak a rajongók, de most már a lányok szülei sem örülnek feltétlenül. Ugyanis Peti, ha elutasítást kap, akkor még az énekesnek áll feljebb, és mintha mi sem történt volna, eltűnik az életükből. Az eset odáig fajult, hogy egy felháborodott hozzátartozó már azt is pedzegette, hogy az ügynek nagyobb visszhang kell, hogy véletlenül se történjen meg mással...

Eközben Tóth Andi egyre tökéletesebb falkavezére lesz a Rottweilerének, Bailey-nek. Az énekesnő rajongói ámulattal figyelik, ahogy egyre inkább összeforr a kutya és a gazdája, a sok közös munkának köszönhetően. A követők egyébként úgy gondolják, hogy Marics Peti nagyot vesztett azzal, hogy szakítottak. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713290709
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135674_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713290709
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó