Dal

Árulkodó sorok: Pásztor Anna fülig szerelmes?

Prac Lee

Létrehozva: 2023.06.01.

Pásztor Anna szerelmes idézettel üzenhetett párjának. Az extravagáns énekesnő tavaly decemberben árulta el, új kedvese van, ám azóta nem vallott párkapcsolati állapotáról. Eddig.

Ritkán beszél a magánéletéről Pásztor Anna, a közösségi oldalán azonban most elejtett egy jelet, amiből a párkapcsolati állapotára lehet következtetni!

Harminc év után szakítottak

Az extravagáns énekesnő bő két éve vált el férjétől, akivel közel harminc évig alkotott egy párt! Két gyermekük született, Benji idén lesz tízéves, Zoé pedig hét. Szakításuk után Anna leszögezte, barátságban váltak el és igyekeznek továbbra is a csemeték érdekeit szem előtt tartani. Talán épp emiatt, Anna úgy döntött, csak a legritkább esetben mutatja meg gyermekeit a nyilvánosságnak, s más magánéleti kérdésekről sem igazán vall. 

Párkapcsolatban vagyok, nem várakozó állásponton"

Tavaly decemberben azonban Szily Nóra műsorában elárulta, foglalt a szíve.

Párkapcsolatban vagyok, nem várakozó állásponton. De az a gondolat, hogy meggyűrűznek, a frászt hozza rám. Soha nem voltam házas, annak ellenére sem, hogy megkérték a kezem. Én voltam az a nő, aki örültem neki, mégis azt mondtam, jó, csak ne kelljen esküvőre menni, mert az onnan papírmunka – fogalmazott akkor az énekesnő, aki most újra jelét adta annak, hogy foglalt a szíve.

Beszédes sorokkal üzenhetett párjának

Anna ízig-vérig művészlélek, dalszövegei sokszor lélekbe maróak, minden sorának tartalma, értelme van. Éppen ezért borítékolható, hogy nem csak úgy vaktában oszt meg idézeteket saját szerzeményéből. Kedd este pedig igen beszédes sorokat tett közzé Instagramján, a Hangaszál című Anna and the Barbies-dalból:

Legyőztél, harcolnom nincs is miért, puha hajlandóságaim, mára már mind a tiéd…

Borítékolható, hogy szíve titokzatos választottjának üzent ilyen kedves módon. A gyönyörű szerelmes számban olyan sorok vannak még, mint:

Mint útvesztett vándoré, amikor végre hazatér, olyan lett az életem, amióta megjöttél”, „Amíg el nem jöttél értem, oly észrevétlen éltem, mint egy villanás a térben, hangaszál a szélben”.

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/Ho4c6lA1T-Yf1aWrF2rtqyBW_Pl4ZUypRAkL7TnPjG8/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4NWUxZWMzMWZhMTQwYTA4MDk1Y2RmMDBkNDhiZDYy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kamerák előtt szólta el magát Bochkor Gábor: Részegen vallott szerelmet a csinos magyar énekesnőnek

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713449412
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713449412
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141216_auto_resized.jpg
travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713449412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713449412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók