RETRO RÁDIÓ

Fordulat! Kihallgatta a rendőrség Berki Krisztián özvegyét, ezeket kérdezték tőle





A gyásztól megtört Mazsinak már többször is felelnie kellett a nyomozók kérdéseire.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.18.
kábítószer

A hivatalos rendőrségi gyanúsítás szerint 2018 októbere és 2021 márciusa között adhatott el többször kokaint Berki Krisztiánnak az a vecsési férfi, akit a celeb halála után, a lakásában talált kábítószerrel összefüggésben vettek őrizetbe – tudta meg a Blikk.

Mint arról a Metropol is beszámolt, Berki Krisztián feltételezett drogdílere többszörösen büntetett előéletű, ugyanilyen kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt.

A 42 éves vecsési férfit azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt években többször is drogot adott el Berkinek. Ahogy azt korábban megírtuk: a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. május 6-án ismeretlen tettes ellen indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt. A Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói május 10-én Vecsésen fogtak el egy feltételezett drogkereskedőt, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A 42 éves K. István lakásán kábítószergyanús anyagokat – az előzetes adatok szerint összesen bruttó 50 gramm kokaint és marihuánát –, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat, és vagyonbiztosítás keretében két nagy értékű személyautót foglaltak le.

Mindeközben élete legnehezebb időszakán megy keresztül Berki özvegye, akinek nem elég, hogy az elviselhetetlen gyásszal kell megküzdenie, a férje tragédiája óta a droggal kapcsolatban is többször kihallgatták a nyomozók. Ahogy ilyenkor lenni szokott, Mazsinak aktákat kellett végignéznie, majd becenevek alapján visszaemlékezni különböző emberekre – írja a Blikk.

Berki Krisztián özvegye a kihallgatásán emlékezett arra, hogy az ügyfelemmel valamilyen módon kapcsolatban állt a férje. Egy fényképtablót is mutattak neki a rendőrök, amiből egy becenév alapján választotta ki őt. A második meghallgatásán azt állította, 2020 decemberében találkozhattak utoljára, ami ellent mondd a rendőrség gyanúsításában megjelölt időszakkal, de a nyomozók pontos időpontokat és mennyiségeket sem tudtak megjelölni az állítólagos ügyletekről” – magyarázta a lapnak dr. Parti Ágnes, a drogkereskedelemmel gyanúsított férfi ügyvédje.

Elmondása szerint Berki és K. István az edzőteremből ismerte meg egymást még évekkel ezelőtt. A Vecsés egyik gyönyörű lakóparkjában, a feleségével élő férfi asztalosként dolgozott, a celebbel pedig egy gardrób elkészítéséről is beszéltek, de az végül nem valósult meg. Elfogása után három napig tartották börtönben, azóta nyomkövetővel a lábán szabadon mozoghat Pest megyében.

A nyomozási bírónak is elismerte, hogy fogyasztott kábítószert, de azzal soha nem kereskedett, még szívességből sem adott belőle senkinek. Amit találtak nála, az is csak néhány gramm volt” – tette hozzá az ügyvéd.





Ezeket olvastad már?
75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás