Tragédia

Kutyával ült a matracon, így fulladt vízbe a kétéves kislány a Balatonnál

Létrehozva: 2022.08.09.

Egy kutyus társaságában fürdőzött a matracon a kislány, amikor egy széllökés a vízbe borította. Holtteste egy órával később került csak elő.

Forrás: Tv2 Tények

Mint arról a Bors is beszámolt, a két és fél éves, cseh állampolgárságú kislány a szüleivel ment be a Balatonba, a tragédia pedig akkor történt, amikor az édesapja egy pillanatra elengedte a matracot, és bár azonnal utána kapott, már késő volt. Az anyukája lába pedig az iszapos talajba ragadt, ezért nem tudott abban a pillanatban segíteni a gyereken. 

A Sümegi Szó úgy tudja, hogy az eset a badacsonylábdihegyi kemping strandjánál történt, ahol a kislány mindkét szülőjével volt a hullámok között, a gyermek pedig egy matracon ült a család kutyusával együtt.Bár a szülők a gyermek minden lépését figyelték, az apuka egy pillanatra elengedte az úszó szigetet, ekkor borította a vízbe kislányát egy nagyobb hullám.

Információk szerint a gyerek délután négy-fél öt között borult a vízbe, és bár a mentőegységek azonnal kiérkeztek, a fürdőzők és a kempingezők pedig csatárláncban keresték, csak több mint egy óra múlva, este hat óra körül találták meg a holttestét. A lányon ekkor már a mentősök sem tudtak segíteni. 

Mint azt lapunk is megírta, ebben az időben másodfokú viharjelzés volt érvényben a szeles, viharos időjárás miatt. Az aznap a tóban fürdőzők elárulták, hogy bár extrém időjárás korántsem volt, de hullámverés igen:

Nem volt vihar vagy ilyesmi, de kisebb-nagyobb hullámok sajnos igen, így nem lehetetlen, hogy az egyik nagyobb beborított egy kis súlyú gyermeket a vízbe. Nagyon sajnáljuk, ami történt, a szülők vélhetően soha nem heverik ki – ingatta a fejét szomorúan egy, a környéken nyaraló férfi. A szülők ellen büntetőeljárás indult.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek