Szerelem

Dúl a szerelem! Völgyi Zsuzsi bepasizott

Bors

Létrehozva: 2022.12.04.

Völgyi Zsuzsi válása után rátalált a szerelem. Az énekesnő harmonikus kapcsolatban él, ám új párjával nem terveznek családalapítást.

A Romantic énekesnője tavaly novemberben jelentette be, hogy 6 év után tönkrement a házassága, és a férjével külön utakon folytatják tovább. Völgyi Zsuzsit ugyan megviselte a válás, úgy döntött, változtat az életén. Lefogyott 20 kilót, és időközben beköszöntött a szerelem is az életébe. Végre boldogabb, mint valaha.

Bár a volt férjemmel már jó ideje nem éltünk együtt, a válás még mindig nagyon friss. Ennek ellenére végre úgy érzem, egyensúlyba kerültem saját magammal, boldog és elégedett vagyok, ami a kisugárzásomon is érezhető. 

A párommal remekül érezzük magunkat együtt, és elképesztően jó most minden, de nem tervezünk közös gyereket

 – mesélte az énekesnő, akinek egy kislánya is született a házasságából.

Völgyi Zsuzsi FarmVIP Sajtó tájékoztatón
Zsuzsi nemrég mutatta meg "új" alakját, 20 kilótól szabadult meg. Fotó:  Szabolcs László

Glória épp most lépett abba korba, amikor már hétvégenként szívesen megy a nagymamához, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes pillanatban mellette legyek. Harmonikus az életem, és jelenleg nem is vágyom ennél többre – mondta a Star magazinnak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501311
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501311
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók