Szakítás

"Ez egy nagyon toxikus kapcsolat lehetett" - kemény dolgokat állítanak Tóth Andi és Marics Peti románcáról

Natasha

Létrehozva: 2023.03.31.

Egyesek szerint már az elejétől kezdve halálra volt ítélve Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata, mivel a személyiségük merőben különbözik egymástól. Pontosan ezért nem lepődtek meg a rajongók, mikor az énekesnő bejelentette a szakításukat.

Tóth Andi és Marics Peti alig egy évvel ezelőtt gabalyodtak össze a Sztárban Sztár műsorának köszönhetően. Sokáig úgy tűnt, remekül kiegészítik egymást, a sors azonban közbeszólt... Az utóbbi napokban több gyanús jel is azt támasztotta alá, hogy valami komoly gond lehet a két híresség között: feltűnően ridegen viselkedtek vasárnap este a kamerák előtt, egymásra sem néztek, hozzá sem szóltak a másikhoz. Másnap már azt is lehetett hallani, hogy külön költöztek, nem sokkal később pedig a visszavonuló énekesnő bejelentette a szakításukat, majd lapunknak meg is erősítette az elhangzottakat. 

A rajongók szerint Tóth Andi és Marics Peti túlságosan különböztek egymástól (Fotó: Bors)

A hír bár alapvetően meghökkentő, mégis úgy tűnik, hogy a rajongókat nem lepte meg az énekesnő bejelentése. Sőt, egyesek szerint már az elejétől kezdve halálra volt ítélve a kapcsolatuk, mivel a személyiségük merőben különbözött egymástól. Míg Peti a lazaságnak a mintapéldája, addig Andi köztudottan nehéz időszakon megy keresztül, amit bárhogy is szeretett volna, nem tudott palástolni.

- Sajnos vagy nem, de ez a kapcsolat már az elejétől kezdve halálra volt ítélve. Annyira más személyiség mindkettő, hogy szerintem ez egy nagyon toxikus kapcsolat lehetett... Mentségükre szóljon, hogy legalább belátták, hogy nem megy ez együtt, és nem húzták tovább a másik idejét. Most nehéz lesz, de én szurkolok Andinak, hogy sikerüljön felállni ebből mélységből, amiben most benne van - írta meg véleményét a bejelentésről az egyik rajongó.

Andi szerintem nem tud mit kezdeni Petinek a nyitott személyiségével, és szerintem ha valakivel már kedvesebb egyből többet lát bele, mert valószínűleg nagyon durván kisebbségi komplexusa van. Pedig amúgy szerintem egy gyönyörű csaj.

Alapból egy nagyon hirtelen ember lehet és “ideges” típus, aki megeszi Petit vacsorára. Ő még kisfiú ahhoz, hogy ezeket a helyzeteket kezelni tudja, így lesz a legjobb nekik. Andinak saját magát kell helyre rakni ilyen téren, mert addig minden kapcsolata halálra lesz ítélve.

- Jobb is ez így. Nem akarom bántani Andit, de Petiben pont ez a lazaság, örök jókedv a "különleges", amiért többen szeretik. Andi egy rendkívül depresszív személynek tűnik....Szerintem nem jó irányba terelgetnék ők egymást - fogalmazott egy másik hozzászóló.

Tóth Andinak nem tetszett, ahogy Marics Peti Gubik Petrának bókolt (Fotó: TV2)

A veszteség egy gyászreakciót fog kiváltani

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a Ripost-nak mondta el, hogy milyen következményei lehetnek Andi döntésének. Mint mondja, sokan a szakítást is egyfajta gyászként élik meg, így könnyen lehet, hogy Andi ismét mélypontra kerül.

El kell tudnunk fogadni, hogy a veszteség egy gyászreakciót fog kiváltani. Ennek következményeként nincs olyan ember, aki nem borulna ki, akin nem hatalmasodnának el az érzések, a sírás, a depresszív jegyek. 

Amikor annyira magunk alá gyűrt a helyzet, merni kell segítséget kérni, hiszen a pszichológus és a pszichoterápia egy eszköz abban, hogy ezen a folyamaton keresztül átsegítse az érintettet. Ez lehet segítség abban, hogy önmagában tisztázza a kérdéseit – fogalmazott Dr. Makai Gábor, aki szerint ártalmas is tud lenni egy párkapcsolatban az azonos munka.

- Ha nem tudnak kilépni vagy határt szabni a magánélet és a munka között, az hátrány lehet egy viszonyra, miközben összetartó is tud lenni. Aki ugyanabban a világban dolgozik, megérti egymást, ezt pedig lehet előnyükre is fordítani – tette hozzá. Azt, hogy mi mérgezte meg Tóth Andi és Marics Peti kapcsolatát, egyelőre csak találgatni lehet, de az is biztos, ha valaki önmarcangoló személyiség, mint az énekesnő, feszültséget kelthet a környezetében.

- Ha egy ilyen probléma már meg van, zavart okozhat a másikhoz való kapcsolódásban. Ezeket tudni kell verbalizálni, muszáj beszélni róla, és energiát kell abba fektetni, hogy ne maradjon benne. Sőt! Adni kell lehetőséget a másiknak is, hogy tudjon vele mit kezdeni. Ne maradjunk magunkra, mert ha elhatalmasodik a félelem, a feszültség, kevésbé válunk aktívvá, magunkra maradunk és állandósul bennük a félelem.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról