Gyász

Elfogytak a szavak! Elhunyt olimpikonunk

K.B.

Létrehozva: 2023.05.30.

Bodnár János öttusázó halálhírét a testvére erősítette meg.

Bodnár János 1944. január 11-én született Ungváron, Egerben nőtt fel, ott végezte iskoláit is, a Dobó István Gimnáziumban érettségizett. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó bátyjához hasonlóan az egri uszodában úszott, vízilabdázott és ismerkedett meg a háromtusával. Tizennyolc éves korában Budapestre költözött, hogy a Csepel SC-ben Benedek Ferenc irányításával öttusázhasson.

Bodnár János
Fotó: Fradi.hu

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapját a sportember hétfői haláláról testvére, Bodnár András olimpiai bajnok vízilabdázó tájékoztatta. Az 1968-as mexikói olimpián aranyérmes magyar öttusacsapat tartalék versenyzője 79 éves volt.

1965-ben junior egyéni és csapatvilágbajnok lett, 1967-ben a felnőtt országos bajnok csapat tagja Balczó Andrással és Sárfalvi Bélával. Az 1968-as mexikói olimpián az aranyérmes csapat tartaléka volt. Az öttusa mellett 1962-től az OSC ob I-es vízilabdacsapatában játszott, amellyel országos bajnokságokat és Magyar Népköztársasági Kupákat nyert. Tagja volt az 1970-es Universiadén harmadik helyezett válogatottnak.

Versenyzői pályafutása után 12 évet öttusa-, majd 1983-tól vízilabdaedzőként dolgozott. A TF-en szerzett mindkét sportágban edzői oklevelet. 1984-85-ben az Eger SE ob I-es vízilabdacsapatának volt a mestere. Egyik tanítványa a később olimpiai bajnokságot nyert MOB-főtitkár öttusázó, Fábián László volt.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141985_auto_resized.jpg
origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140913_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Válaszolt a virtuális műsorvezető Kudlik Júliának: „Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713459913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713459913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140933_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Autósok, figyelem: jelentős változás lép érvénybe holnaptól a hazai kutakon

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja