RETRO RÁDIÓ

Itt a vége! Szomorú hírt jelentett be Messi





Utolsó világbajnokságára készül Lionel Messi, az argentinok hétszeres aranylabdás világklasszis futballistája.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.06.
utolsó menet

A Paris Saint-Germain 35 éves támadója többek között erről is beszélt abban a terjedelmes interjúban, amelyet franciaországi otthonában Sebastián Vignolo újságírónak adott és az ESPN Argentina szemlézett.

Ez lesz az utolsó világbajnokságom. Nagyon jól érzem magam, fizikálisan is, egy jó felkészülést tudhatok magam mögött, ami tavaly nem jött össze” - nyilatkozta az FC Barcelona korábbi játékosa, aki 2006-ban Németországban játszott először világbajnokságon, 2014-ben a döntőig vezette hazája csapatát, ott azonban a németekkel szemben elbukott.

A november 20-án rajtoló katari világbajnokságon az argentinok a csoportban sorrendben Szaúd-Arábiával, Mexikóval, majd Lengyelországgal találkoznak. Messi szerint nagyon fontos, hogy győzelemmel rajtoljon a gárda, amelyben sok a fiatal, akikről nem lehet előre megmondani, hogyan bírják majd el a tornán rájuk nehezedő nyomást.

Messi várakozásairól szólva elmondta, hogy Argentínát történelme miatt mindig az esélyesek között említik, ugyanakkor véleménye szerint most nem favoritok, több csapat is „felettük áll”.

A dél-amerikai klasszis azt mondta, hogy játékos-pályafutását követően nem lesz edző, majd megjegyezte, hogy korábban ezt mondta Zinedine Zidane is, aki végül történelmet írt a Real Madrid trénereként.





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás