Tragédia

Rendőrautó gázolta halálra a tündéri kislányt

Létrehozva: 2022.12.01.

Mindössze 11 éves volt a kislány. Egy kegyetlen baleset túl korán szakította el őt szeretteitől. Egy rendőrautó miatt vesztette életét.

Forrás: Pixabay

A mai napig képtelenek voltak feldolgozni szerettei a 11 éves kislány halálát, akit egy jelöletlen rendőrautó gázolt halálra, miközben nővérével együtt átkelt az úttesten. A család abban a pillanatban darabokra hullott, amikor a gyermek halálát kimondták. A rendőrt, aki az autót vezette pár hónappal később tisztázták az ellene felmerült vádak alól. A hivatalos jelentés szerint egy szerencsétlen baleset történt, senki sem hibázott.

Nővére most, közel 30 évvel később volt képes beszélni a kis Kelly Marie Edgar haláláról. A brit lányka és a két évvel idősebb Leanne csak édességért ugrottak le a boltba. Leanne ment elől, utána Kelly. És jött az autó...

– Kelly mögöttem jött. Én már átértem az úton, amikor hallottam egy nagy csattanást. 

Megfordultam, és láttam Kellyt a levegőben repülni.

 Először azt hittem, a kocsi meg se fog állni, de aztán kicsivel később lefékezett. Amikor a sofőr kiszállt, akkor láttam, hogy egy rendőr az. Nem emlékszem sokra, de arra igen, hogy hisztérikus volt, kiáltozott, reménykedett benne, hogy Kelly felkel – mesélte Leanne, hozzátéve: húgát kórházba szállították, az életét azonban nem tudták az orvosok megmenteni. Két nappal később hunyt el. Soha nem nyerte vissza az eszméletét, nem volt lehetősége elbúcsúzni a szüleitől, akiket teljesen maga alá temetett a tragédia.

A szülők összetörtek gyermekük elvesztése után

– Anyut és aput teljesen elpusztította a tragédia. Onnantól nem volt olyan családi életünk, mint előtte. Tönkretett minket. A szívük összetört, soha nem voltak már a régiek azt követően. A széltől is óvtak minket emiatt. Rettegtek, hogy bármi szörnyűség megtörténhet velünk is. Ez egyszerűen felőrölt őket – mesélte a Liverpool Echónak Leanne. A 11 éves lánykát 1993. január 30-án halálra gázoló rendőrt még ugyanazon év novemberében minden felmerült vád alól tisztázták. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/07/RhYWzI-ReCApooAmxGdgEQnaUOk2CN6PK_MBmLPJzBc/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzMTM2NmRiNjUwMzRkMzlhMmFhMTljYTJlZjMzZWM0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Édesanyja hercegnőként nevelte Natikát – Összetört a Hajdúhadházon elgázolt kétéves kislány családja

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska