Videó

Zsókának nincs más lehetősége: saját fiát kénytelen beperelni

KKP

Létrehozva: 2023.02.07.

Hiába nevelte fel a gyermekét, végül a férfi kidobta az otthonából. Zsóka kénytelen lesz perelni, úgy tűnik, nincs más megoldás a kilátástalan helyzetéből

Zsóka szeretné elkerülni a pert saját gyermekével, de egyre kisebb az esély a békés megoldásra. Mint arról a Metropol beszámolt, az asszony édesanyja februárban meghalt. Ugyan 12 évig együtt éltek, soha nem esett szó arról, hogy nyolc évvel ezelőtt a nagymama az unokájának, Gábrielnek adta a lakást egy ajándékozási szerződés keretében. 

Ugyan az idősödő nőnek kötelesrész járna, de a fiú egyelőre nem fizetett, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is áll szándékában rendezni a kötelezettségét.

A lakásban ő maga sosem lakott, jelenleg is üresen tartja. Ennek ellenére Zsókát kidobta az ingatlanból, és nem szándékozik visszaengedni.

 Nádasdy Zsóka
Zsókának perelnie kell, miután a saját fia tette utcára

Hihetetlen, hogy a fiú, akit felneveltem, gyakorlatilag hajléktalant csinált belőlem.

 Szerencsére még nem aludtam hajléktalanszállón, de az ismerősök jóindulatán múlik, hogy van hol aludnom. Ha éppen egyik barátomhoz sem tudok feljutni, napi 6000 forintért kell kivennem egy szobát egy munkásszállón. Annak színvonala igencsak lesújtó. Dohos, büdös, éppen csak jobb az utcánál – csuklott el Zsóka hangja. Az asszony barátai azt javasolták, hogy kérjen birtokvédelmet, csakhogy a jó tanács későn érkezett. Berényi András ügyvéd a Borsnak elmondta: csak akkor élhetne ezzel a lehetőséggel, ha még a lakásban lakna fizikailag.

– A tulajdonjog szimplán jog kérdése, a birtok azonban ténykérdés – magyarázta a jogász.

A hatályos szabályok szerint az ajándékozási szerződés a kelte után 10 éven belül megtámadható. Ha Gábriel nem hajlandó holtig tartó lakhatást biztosítani az anyjának, Zsókának a bírósághoz kell fordulnia. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült