Csalás

Ismert emberek is érintettek a milliárdos költségvetési csalásban

BW

Létrehozva: 2023.03.23.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség évekig tartó nyomozás után egy olyan ügyben, amelyben ismert üzletemberek is érintettek lehetnek.

A Fővárosi Főügyészség tizenegy vádlottal szemben emelt vádat, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Most további részleteket tudtunk meg Bagoly Bettina szóvivőtől és más forrásokból.

bilincs, bíróság, tárgyalás
Fotó: Shutterstock

A vádlottakon milliárdokat keresnek, köztük van olyan, aki három hamis pályázattal több, mint háromszáz millió forintot nyert el. Egyesek ráadásként alvállalkozói láncokban fiktív számlákat állítottak ki, hogy csökkentsék a fizetendő áfát.

A Fővárosi Főügyészség a vádiratban végrehajtandó, illetve próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetések, pénzbüntetések, cégvezetéstől eltiltások kiszabására, valamint vagyonelkobzásokra tett indítványt. A vádlottak egyikével szemben akár 5-11 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, amennyiben bebizonyosodik bűnössége. Mindegyik vádlott szabadlábon védekezhet, eddig senkit nem tartóztattak le. A Fővárosi Főügyészség nem közöl neveket, még monogramokat sem, de más forrásból úgy tudjuk, a bíróságon majd olyan személyek is a vádlottak padjára ülnek, akik az üzleti életben és a sport világában egyaránt ismertek. Az egyikük például olyan társaságot vezet, ami munkaerő-közvetítéssel és informatikai szolgáltatással foglalkozik.

A nyomozás során vagyonbiztosítás keretében a pénzügyi nyomozók 3 cégtől csaknem 150 millió forintot foglaltak le vagyonelkobzás biztosítása céljából. A főügyészség összesen 9 céggel szemben indítványozta pénzbírság kiszabását, amelynek biztosítására a bíróság 7 gazdasági társaságtól csaknem 270 millió Ft bankszámlapénzt vett zár alá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092191_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - ilyenkor hol vagytok baloldali harcos amazonok? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten