Dráma

„El kell mennem a faluból” – Népharag zúdult Opitz Barbi édesapjára

Natasha

Létrehozva: 2023.05.29.

Tovább gyűrűzik Opitz Barbi családi drámája. Ezúttal az énekesnő édesapja szólalt meg.

Számtalan álmatlan éjszakán van túl Opitz Barbi édesapja, aki egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy lánya hátat fordított neki. Tamás reméli, hogy gyermeke meggondolja magát és sikerül békét kötniük, azonban a múltban történtek felett nehezen tud szemet hunyni. Miután az énekesnő bejelentette, hogy ismét egy párt alkot Alberttel, – akiről a család korábban azt állította, hogy elrabolta Barbit és bántalmazta – az édesapa nem tudta tovább szó nélkül tűrni az eseményeket. Egy TikTok-videóban mondta el, mi is történt azon a bizonyos decemberi pénteken. Olyan vádak hangzottak el, miszerint Albert fojtogatta a lányát, s attól fél, hogy egy nap meg fogja ölni... Persze a válasz nem váratott sokáig magára, az énekesnő azzal állt a nyilvánosság elé, hogy apjától egész életében tűrnie kellett a terrort, így nem érti azokat a vádakat, amiket Alberttel szemben fogalmazott meg. Bár ezek után Tamás próbált a békére törekedni, a fiatalok nem voltak kíváncsiak rá, így a férfi most egyedül maradt a fájdalmával, amiről kizárólag a Borsnak beszélt.

Fotó: Szabolcs László
Opitz Barbi édesapját nagyon bántják lányai szavai

Már nincs mit titkoljak, beletörődtem abba, ami körülöttem történik…

– kezdte a Borsnak megtört hangon Opitz Barbi édesapja, akit elmondása szerint nagyon bántanak lánya szavai, de a gyermeke iránt érzett szeretet sokkal erősebb benne.

– Nagyon komoly vádak hangzottak el a részükről, de én akkor is szeretem a gyermekem, ha ő nem tudja, mit beszél. Nem tudja azt sem, mekkora fájdalommal sújtott engem. Érdekes, hogy a másik lányomnak, Ginának más a véleménye. Ő egy okos nő, biológus. Sírva hívott fel, hogy a Barbi hogy mondhatott ilyet rólam, mikor mindig a tenyeremen hordoztam őket, segítettem nekik… Aztán ország-világ előtt meg lettem alázva. De már nem érdekel, mert mint mondtam, szeretem a lányomat, és szeretném vele mindezt tisztázni. Csak sajnos ők még mindig nem jelentkeztek és Barbit sem tudom felhívni – mondta az édesapa, aki nem csak gyermekét veszítette el, de a történtek után a falujában is dúlnak az indulatok…

 

Költöznie kell

Sonkádon óriási felháborodást váltott ki a családi dráma, akadnak olyanok, akik Tamás ellen fordultak. Mint mondja, nem igazán érti az emberek reakcióját, de kénytelen volt beletörődni abba, hogy már nincs sokáig maradása a faluban.

– El kell mennem innen a faluból, mert itt sokan örülnek az én problémámnak. Pedig itt is rengeteg embernek segítettem. Ez azonban csak az egyik része… A család egy más téma. Amikor valaki a szeretteiben csalódik, a feleségében, a gyermekében, akkor miről beszélünk?! Foggal-körömmel küzdöttem azért, hogy a családunk együtt maradjon, de mindhiába. Mert, akik az ördögnek a leszármazottjai, azok az én családomat keresték meg… – mondta az apa, utalva lánya választottjára, akivel egyébként még mindig nem sikerült felvennie a kapcsolatot.

Albert nem jelentkezett

Barbi édesapja először egy TikTok videóban ajánlotta fel a fiatal fiúnak, hogy találkozzanak és beszéljék meg négyszemközt a történteket. Egyelőre erre nem került sor, azonban az apuka sejteni véli, hogy miért.

Azóta sem jelentkezett. Nem hívott fel, hogy helló, szeretem a lányodat, soha többé nem fogom bántani. Ezt nem kaptam meg… De tudom, miért. Mert fogja még bántani. Majd egy nap, mikor az emberek látják, hogy Barbit megalázza, bántja, akkor igazat fognak nekem adni. Tudom, hogy ez fog bekövetkezni. Majd a rendőrség is akkor fog nyomozni, ha kinyírta a gyermekemet?!

– tette hozzá feldúltan a férfi, aki reméli, Barbi jobb belátásra tér, és egyszer sikerül leülniük megbeszélni a történteket.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090252_auto_resized.png
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698011
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel