Eldurvult a balhé: egy veszekedés közben pánikrohamot kapott Szabó Zsófi

Forrás: Polyák Attila/Origo, Instagram/Shane Tusup -
Szabó Zsófi pánikroham Shane Tusup szakítás veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május 18-án Szabó Zsófi és Shane Tusup is közzé tette a közösségi oldalán, hogy már nem járnak jegyben. A hírt a legtöbben megdöbbenéssel, sokan kétkedéssel fogadták, ugyanis nemrégiben még arról lehetett olvasni, megtalálták egymásban az igazit. Azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy vajon mi vezethetett a szakításhoz. Azóta megszólaltak ismerőseik és elárulták, az úszóedző agresszív viselkedése miatt Szabó Zsófi úgy döntött, nem akar Shane-nel élni. 

Shane Tusupról már korábban is tudni lehetett, hogy erőszakos személyisége gyakran megmutatkozott. Volt, hogy mindezt egy világ láthatta exfelesége Hosszú Katinka egy-egy versenyén. Később az úszónő megerősítette, hogy kapcsolatuk megromlásának, majd válásuknak is ez állt a hátterében. "Olyan emberre nehéz felnézni, aki nem tudja kontrollálni az indulatait" – nyilatkozta korábban a 24.hu-nak Katinka, majd arról is lehetett hallani, hogy Shane olykor otthon is tört zúzott.

Forrás: Instagram/ Hosszú Katinka, Instagram/ Shane Tusup

A Bors megtudta, hogy Shane-nek a Szabó Zsófival való kapcsolata hasonló okok miatt érhetett véget. A lap arról ír, hogy Zsófi egy komolyabb összezördülés során pánikrohamot kapott, amit Shane nem kezelt túl jól. A műsorvezető - akit vélhetően annyira megviselnek a történtek, hogy a csütörtöki Reggeliben nem is szerepelt -, ekkor dönthetett úgy, hogy felbontja a jegyességet párjával.

Forrás: Polyák Attila/Origo, Instagram/Shane Tusup

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.