Apaság

Rácz Jenő: A gyereknek másodlagosnak kell lennie

Létrehozva: 2022.07.02.

A séf meghívást kapott Istenes Bence műsorába, akihez Hajós András és Linczényi Márkó is csatlakozott.

Forrás: Ripost

A beszélgetés ideje alatt az ismert édesapák az apaság szépségeit és árnyoldalait boncolgatták. Hamar kiderült, hogy Rácz Jenőnél még nem szállt fel a rózsaszín köd. Néhány kijelentése hallatán egy emberként hördültek fel a többiek, ugyanis a séf egyelőre csak a szülői lét pozitív oldalát tapasztalta meg.

Az a legszebb az egészben, hogy mennyország illata van 

– mondta Jenő, aki érezhetően odáig van a kis Kamilláért, és egyelőre nem tudja róla elképzelni, hogy valaha is bosszúságot fog okozni neki.

– Azt gondoltam még az apaság előtt, főleg amikor láttam botrányosan rossz gyerekeket, akik mellől még az ördögűzők is elmenekülnek, hogy mindent meg lehet beszélni a gyerekkel – mondta Jenő, ami hallatán a többiek hangosan felnevettek, hiszen ők már tudják, hogy mi vár rá. 

A házasság az első

A saját bevallása szerint munkamániás, és az apasághoz is így áll hozzá, ezzel ellentétben mégis úgy tűnik, van valami, amit sohasem szorítana háttérbe a kis Kamilla érdekei miatt, ez pedig a házasság.

– Én nagyon óvom azt, hogy a Dórival jó maradjon a kapcsolatunk, és mi nagyon tudatosan, már a gyerek előtt is arról beszéltünk, hogy ha szülők leszünk, mi maradunk egy elsők egymásnak. Be kell tartani, nincs mese, különben széthullik az egész és amikor már csak a gyerek miatt van együtt az ember a párjával, az probléma. Persze mindent meg akarsz adni a gyerekednek, de a saját egódat, a feleségeddel való kapcsolatodat nem lehet odahelyezni, a gyereknek másodlagosnak kell lenni vélekedett a séf. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt