Ennyi nyugdíjat kap Dévényi Tibi bácsi: így él ma a lemezlovas

Fotó: Adrián Zoltán - Origo -
esküvő Dévényi Tibi bácsi nyugdíj Dévényi Tibor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dévényi Tibor nemrégiben arról beszélt, tizenhárom év után feleségül veszi kedvesét, Beát, ám az esküvő késik. A lemezlovas annyit dolgozik, hogy nincs ideje most az esküvőszervezéssel foglalkozni, így a lagzi egyelőre várat magára. 

"Lesz esküvő, de hogy mikor, azt nem tudom, egyelőre nincs időm megnősülni, sőt arra sem, hogy foglalkozzunk a témával" - nyilatkozta a Blikknek Tibi bácsi. Hozzátette, a sok munka már fárasztja is, sokszor nehezére esik a mozgás.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Általában egészen a színpadig visznek autóval, a dj-pult mögött is ott a szék, hogy ne kelljen állnom, úgyhogy amennyire csak tudnak, segítenek, így bottal csak pár lépést kell megtennem a színpadon, amit a közönség talán észre sem vesz" - nyilatkozta és arról is beszélt, a cukorbetegsége miatt a taplálkozására és a gyógyszereire is oda kell figyelni.

"Szerencsére én nem jártam úgy, mit sok velem egykorú művész, akinek csak a pár tízezres ORI-nyugdíja van, én ugyanis újságíróként is dolgoztam, de azért be kell vallanom, az a 110 ezer forint azért nem biztosít luxuséletet" - indokolta, hogy miért kell még ma is dolgoznia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.