Háborgás

Új rendelet verte ki a biztosítékot a lakóknál Budapest népszerű kerületében

Létrehozva: 2022.12.02.

Rendesen kiverte a biztosítékot az Újbudai lakosok körében az az új parkolási rendelet, amelyet még nyáron fogadott el a kerület baloldali vezetése: a városrész még júniusban döntött arról, hogy növeli a fizetős parkolási zónák méretét – az utolsó ütem pedig december elsejével el is indult.

A már kiváltott lakossági engedélyek 2022. december 1., illetve 2024. március 31. között lesznek majd érvényben: az 1 éves várakozási díj lakosonként 

az első gépjárműre 12 ezer forint, míg a másodikat illetően 24 ezer forintra rúg majd

 – vagyis ebben az esetben a családnak 36 ezer forintot kell majd kifizetnie, ha mondjuk apa és anya is parkolni akar otthona előtt, illetve legalábbis annak környékén.

A mostani parkolási övezetek kiszélesítése, valamint a nemrégiben végbement tarifaemelés nehéz helyzetbe sodorta a helyi vállalkozókat is, fennáll ugyanis a veszély, miszerint sokan Újbudát maguk mögött hagyva egyéb kerület(ek)et választanak majd bevásárlásaikhoz, illetve a mindennapi ügyek elintézéshez.

A legújabb változások Őrmezőt (Balatoni út – Boldizsár u. – Zelk Zoltán u. – Péterhegyi út – Neszmélyi út által határolt terület), illetve Kelenföldet (Somogyi út – Vahot utca – Ildikó tér – Keveháza utca – Vahot utca – Tétényi út – Kocsis utca – Fehérvári út – Bikszádi utca – Hadak útja – Borszék utca – Gyergyótölgyes utca által határolt terület) érintik: helyszíni riportunk során ez utóbbinak utcáira szálltunk ki, hogy megtudjuk: mit szólnak ehhez a helyiek?

A Rátz László utcában csupán 18 óráig kell fizetni reggel 8-tól, ami a főváros számos egyéb pontján tapasztalható 20, sőt 22 órás végpontok mellett kifejezetten „barátinak” tűnik – legalábbis az egyik, tegnap este leparkoló lakos szerint. Igaz, miután meghallotta, hogy másnap reggeltől már ketyeg az óra, odább is állt gyorsan kocsijával.

Sokak egybehangzó véleménye volt ugyanakkor, hogy 

mióta egyre több parkolóhely válik fizetőssé, ráadásul zömükért egyre tovább kérnek pénzt, valahogy mintha szabad placc is jóval több lenne, mint azelőtt

 – a vélemények persze ebben is megoszlottak, hiszen míg egyesek kifejezetten küzdelmesnek élik meg a mindennapi hazatérést, mások szerint legalább ez javulni látszik, Még ha drága pénzen is.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány