RETRO RÁDIÓ

"Saját magának hívta ki a rendőröket" - Megszólaltak a szemtanúk a ma reggeli gödi horrorbalesetről





Csodával határos módon a haja szála sem görbült annak a sofőrnek, aki egymás után két vonattal is ütközött ma reggel Gödnél.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.12.02.
ütközés

Még autómentőt is magának hívhatott az a sofőr, aki könnyebb sérülésekkel szállt ki a kocsijából, miután egy vonattal ütközött Alsógödnél. A férfi ücsörögve várta a segítséget és a mentősöket - tudta meg a Bors. 

Mint azt korábban a Metropol is megírta, a Szobról a Nyugati pályaudvarra tartó vonat Göd és Dunakeszi között egy jól működő, tilos jelzést adó fény- és félsorompós vasúti átjáróban ütközött egy autóval. Az ütközés következtében a kocsi átsodródott a másik vágányra, ott pedig ütközött a Nyugati pályaudvarról Szobra tartó vonattal.Nem tartotta vissza sem a fényjelzés, sem a félsorompó. 

Fotó: Bors

A szemtanúk legnagyobb megdöbbenésére és a horrorbaleset dacára az autót vezető koreai sofőr csak könnyebben sérült, és saját lábán hagyta el a roncsot.

Az első vonat nekiment, ezután a férfi ki tudott ugrani az autóból, a második vonat érkezésénél már nem ült benne, azt mondták, hogy az zúzta ennyire össze a kocsit. Mi már csak a roncsot láttuk, és biztosra vettük, hogy a sofőr már nem él. Teszem hozzá, már az is csodával határos, hogy ez első vonat után ki tudott szállni a kocsiból 

– mesélte egy helybeli.

Úgy hallotta, hogy a férfi jól volt a baleset után.

Azt mesélték, hogy még saját magának hívta ki az autómentőket is, és a kocsi tetejére ülve várta meg őket meg a mentőket is. Amennyire tudjuk, könnyebben sérült, de végül elvitték a mentők, gondolom a megfigyelés miatt 

– tette hozzá.

Elképesztő szerencséje volt, nagyon örültünk neki, amikor megtudtuk, hogy csoda történt és túlélte

 – mondta.









Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás